Hirdessen itt

Repülőműszaki képzés indul az NKE szolnoki campusán

Repülőműszaki képzés indul hamarosan a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) szolnoki campusán, kiegészítve a repülőgép-vezető és a katonai repülésirányító szakági képzést, így teljessé válik a légiközlekedési alapszak oktatása - mondta Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára kedden a 86. Szolnok Helikopter Bázison, ahol az egyetem tanácsadó testülete kihelyezett ülést tartott.
Az államtitkár a sajtótájékoztatón felidézte: az NKE tavaly indította el az állami légiközlekedési alapszakot, amelynek keretében többéves kihagyás után ismételten repülőgép-vezetőket és katonai repülésirányítókat képeznek. E szak oktatásának hagyományosan Szolnok a fellegvára, ezek a képzések az egyetem ottani campusán folynak - mondta.

Szólt arról is, hogy az NKE fejlesztése keretében a szolnoki campus továbbfejlesztési terve is elkészült, hogy a leendő repülősök oktatása még magasabb színvonalon folyhasson. 

Szabó István kitért a Zrínyi 2026 haderőfejlesztési program szolnoki vonatkozására is, elmondta, hogy a helikopterbázisra ez év őszétől több lépcsőben két új helikoptertípus (H145M; H225M) érkezik. Hozzátette, ezért fontos tudni, hogy jelenleg milyen infrastrukturális feltételek vannak ott, illetve azért, hogy a képzést hozzáigazítsák az igényekhez.  

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről azt mondta, "egy párját ritkító intézményről van szó, amelyre a kormány rendkívüli módon büszke". 

Közölte, 2012 óta az országban több helyen működő intézményben honvédtudományi, rendészettudományi, államtudományi, nemzetközi igazgatási és víztudományi képzés folyik. Az intézmény az elmúlt öt évben a magyar állam hathatós anyagi támogatásával megújult, és még további fejlesztések várhatók - tette hozzá, jelezve, hogy ez a légi katonai képzésre is vonatkozik.

Orbán Balázs hangsúlyozta, a Miniszterelnökségnek mint fenntartónak az egyetemmel szemben két elvárása van. Az egyik, hogy minőségi felsőoktatási képzés jellemezze az intézményt, amely hazai és nemzetközi téren is tudjon komoly pozíciókat szerezni. A második elvárás pedig az, hogy a haza és nemzet szolgálata iránt elkötelezett hallgatókat képezzenek, akik diplomájuk megszerzése után ebben a szellemben dolgoznak - mondta.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések