Hirdessen itt

Pillepalacktutajjal érkeztek a Maroson Szegedre a gyergyói tűzoltók

Kéthetes, több mint hétszáz kilométeres, a Maroson megtett út után kedden pillepalacktutajukon megérkeztek Szegedre a gyergyói tűzoltók, akik akciójukkal a környezetvédelem fontosságára akarják felhívni a figyelmet.
A tutajosokat Szegeden Botka László (MSZP) polgármester és Kakas Béla (Fidesz-KDNP), a Csongrád megyei közgyűlés elnöke fogadta.

A nyolcfős csapat április elsején a Hargita megyei Gyergyóremetéről - a Maros forrásától 50 kilométerere - indult el tutajával. Az úszóalkalmatosság két egyenként 12 négyzetméteres felületű fémvázból és az azokat megtöltő háromezer pillepalackból áll, irányítását kormánylapát és evezők segítik.

Az érkezést követően Szabó Zoltán zászlós újságíróknak elmondta: útjuk nagyjából a terveknek megfelelően alakult, csupán a folyó sodrását becsülték egy kicsit túl, így az utazás a tervezett két hét helyett tizenhat napig tartott.

A legnehezebb feladat az volt, amikor a tutajt ketté kellett bontani, hogy a gátaknál kiemeljék, de ebben a környékbeli települések tűzoltói alkalmanként segítségükre voltak. Nehézségeket okozott az elmúlt hét esőzése is, de az út végére a jó idő is visszatért - mondta.

A nyolc tűzoltó a testületen belül is együtt dolgozik és a vízi túra sem ismeretlen számukra, tavaly az Oltot járták be, igaz akkor még csónakkal.

Szabó Zoltán szerint a Maros felső szakasza különösen szép, akár vadvízi evezésnek is beillett az út első fele. Az erős sodrás, a szűk kanyarok nyomai a tutajon is látszanak, szinte minden nap javítani kellett valamit a járművön.

Bár találkoztak szemetesebb területekkel, a folyó völgye az előre számítottnál tisztább volt - mondta a zászlós, hozzátéve: bízik benne, akciójukkal sikerült a Maros-mentén élők figyelmét felhívni arra, jobban figyeljenek oda környezetükre.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések