Hirdessen itt

Nemzetközi Dixieland Fesztivál Salgótarjánban

A 35. Nemzetközi Dixieland Fesztivált rendezik meg Salgótarjánban, az évtizedeket felidéző plakátkiállításra és beszélgetésre is várják a zenebarátokat.
A részleteket sajtótájékoztatón ismertették kedden a Salgótarjánnal szomszédos Somoskőújfalun, ahol megkezdődött a dixieland fesztiválhoz kapcsolódó, szombatig tartó ifjúsági dzsessztábor a Lélekpendítők Társasága szervezésében.

Nagyon fontos egy város történetében, hogy egy zenei rendezvény ilyen hosszú, virágzó életet tud felmutatni - fogalmazott Tóth Csaba fesztiváligazgató. Elmondta: a fiatalok nemcsak tanulnak a táborban - ahol Gyárfás István, Csík Adolf és Winand Gábor irányítja a szakmai munkát -, hanem a nagyközönség előtt is bemutatkozhatnak, amikor szombaton a tábor tanárokból és diákokból álló formációi és a Storyville Jazz Band adnak koncertet a Beszterce lakótelepen.

Hat napon keresztül szól a dixieland muzsika Salgótarjánban, minden korosztályt megszólító műsorkínálattal. Csütörtökön beavató koncertek lesznek középiskolás fiatalok számára a Windsingers vokálegyüttes közreműködésével, majd este a Gruop'n'swing Gengszterkorzió című előadása a József Attila Művelődési Központban. 

A Budapest Marching Band tart hangulatébresztőt pénteken a Beszterce téren és a belvárosi Fő téren, ahol majd a visegrádi gálát rendezik. Ott a szlovákiai V8 Band, a cseh J. J. Petr Sovic & Gramofon, a lengyel Boba Jazz Band, valamint a Debrecen Dixieland Jazz Band, Berki Tamás, és Gyárfás István lép fel. Az utóbbi 16 évben már a visegrádi együttműködésben szervezik a salgótarjáni fesztivált. 

Ezután éjszakába nyúlóan zajlik a jam session a Kohász Művelődési Központban.

Vasárnap a Szent József-plébániatemplom ad helyet a hagyományos gospelkoncertnek, ám a hagyományoktól eltérően nem ez, hanem a délutáni, Jazz a Föld körül elnevezésű program zárja a fesztivált a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskolában.

A Nemzetközi Dixieland Fesztivál 35 éve című plakátkiállítást szerdán délután nyitják meg a megyei könyvtárban, majd csütörtökön a városi művelődési központ üvegcsarnokában jubileumon a fesztivál elmúlt évtizedeiről szerveznek beszélgetést Tóth Csabával és Berki Tamással, aki két évtizeden át volt a fesztivál szólistája és moderátora. A kiállítás május 10-ig látogatható.

A társrendezők részvételével tartott sajtótájékoztatón Huszár Máté, Salgótarján alpolgármestere a város kultúrtörténetében fontos rendezvénynek nevezte a dixieland fesztivált.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések