Hirdessen itt

MITEM - Csehov-darabokkal folytatódik a Nemzeti Színház fesztiválja

Csehov műveivel folytatódik a VI. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM), amelynek keretében kedden este az Ivanov, szerdán a Ványa bácsi című darabot láthatja a közönség a budapesti teátrumban.
Az Ivanov című művet a belgrádi Szerb Nemzeti Színház Tatjana Mandic Rigonat rendezésében mutatja be, szerb nyelven magyar szinkrontolmácsolással. Az 1887-ben született mű a főhős, Ivanov fokozatosan kiábránduló, életunt személye köré fonja története szálát. A rendező egy meghasonlott ember rekviemjét vitte színpadra, aki saját lényének alapvetése és kitűzött céljai között vergődik - olvasható a darab ismertetőjében. 

A találkozón szerdán a budapesti Nemzeti Színház Székely János Caligula helytartója című darabját, Szász János rendezését játssza a Gobbi Hilda Színpadon.

Anton Pavlovics Csehov Ványa bácsi című darabját a moszkvai Vahtangov Állami Dráma Színház csütörtökön  mutatja be a nagyszínpadon. Az előadást orosz nyelven, magyar szinkrontolmácsolással játsszák.

A produkció litván rendezője Rimas Tuminas különleges utat választott a darab színpadra állítása során - éppen azokkal az érzésekkel és gondolatokkal szembesíti a nézőket, amelyeket Csehov hősei a legnagyobb lelki megrázkódtatások nyomán, belső világuk feltárásával mutatnak meg - áll a darab ismertetőjében. Mint írják, ezek a kitárulkozások lehetnek félszeg, esetlen megnyilvánulások, vagy éppen brutálisak, de mindenképpen az emberi vágyak szenvedélyes kitörésein keresztül csodálkozhatunk rá emberi mivoltunk esendőségére, magányosságára, olykor nevetségességére. Rimas Tuminas rendezése alkotói kísérlet annak megértésére, hogy szenvedésekkel, ki nem mondott fájdalmakkal és melankóliával teli darabjait Csehov miért is tekintette komédiának.

A rendező, aki a moszkvai Vahtangov Színház művészeti vezetője, a magyar közönség előtt is jól ismert, a MITEM-en a korábbi években szakmai és közönségsikereket ért el Lermontov Álarcosbál, Puskin Jevgenyij Anyegin és Szophoklész Oidipusz király című előadásaival. A Ványa bácsi Tuminas leghíresebb előadásai közé tartozik, amelyet számos színházi díjjal is elismertek.

A MITEM április 23-án, kedden Szumbel Gaffarova A jövevény című darabjával, a kazanyi Kamal Galiaszgar Tatár Állami Színház előadásával, Farid Bikcsantajev rendezésével folytatódik. A groteszk szituációkban bővelkedő, keserű humorral átitatott előadás arra a kérdésre keresi a választ, hogy miben ragadható meg egy nép identitása és lehetséges-e visszatérni a múltunkhoz, ha már egyszer elszakadtunk tőle - áll az ismertetőben.

A VI. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón 13 ország 23 produkcióját láthatják a nézők április 11. és május 5. között. A MITEM programját orosz, ukrán, szerb, litván, német, kazah, dán, portugál, cseh, francia, svéd és határon túli magyar előadás is színesíti.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések