Hirdessen itt

Merényletek Srí Lankán: pontos információkat kaptak a helyi hatóságok, mégsem intézkedtek

Egy külföldi szolgálattól "nagyon pontos információkat" kaptak a helyi hatóságok a Srí Lankán húsvét vasárnap elkövetett merényletekről, mégsem intézkedtek, noha erre volt tíz napjuk - mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Horváth Józsefet arról kérdezték, hogy egy Srí Lanka-i szélsőséges csoport, a Nemzeti Tauhít Dzsamaat követte el a több mint 290 halálos áldozatot követelő húsvétvasárnapi támadásokat. A három templom és három luxusszálló ellen egy időben elkövetett támadásokban részt vevő hét öngyilkos merénylő mindegyike Srí Lanka-i állampolgár volt.

A szakértő szerint ez a támadássorozat rávilágított, hogy bár Srí Lanka olyan ország, amely szeretne a turizmusból megélni, és ahová "özönlenek" a turisták, a biztonsági rendszer nagyon hézagos. Megjegyezte: az országban meglévő nemzetiségi, vallási megosztottság sem segíti a szolgálatok együttműködését.

Horváth József úgy fogalmazott: az akció elkövetése után percekkel "a szakmai körök számára nyilvánvaló volt", hogy professzionális az előkészítés, ami az "al-Kaida, Iszlám Állam-vonalra utal", az ő kezük nyomát viseli magán. Ezt erősíti az is, hogy egy embert le akartak tartóztatni, és ő felrobbantotta magát, három rendőrt megölve - tette hozzá.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések