Hirdessen itt

Kövér László: Gyűlöletből nem lehet építkezni

Csak az tud áruló lenni, aki valaha is kötődött ahhoz, amit dicstelenül elhagy. Az európai politikusok legtöbbjének magatartásában azonban én minimális értéktartalmat sem vélek felfedezni – mondta a Magyar Hírlapnak adott interjújában Kövér László. A parlament elnöke az EP választás mellett az Európai Néppártról és a kormány családvédelmi akciótervéről is beszélt.
Kövér László, Orbán Viktor nemrégiben bejelentett hétpontos, a bevándorlás megállítása érdekében meghirdetett programjáról elmondta, hogy a kormányfő már 2016 tavaszán letett az uniós intézmények asztalára egy tízpontos javaslatot az illegális migráció kezelésére. Azóta az EU politikusainak nagyobb része, ezen tézisek talajára helyezkedett, de el nem ismerték, hogy az ötletgazda Orbán Viktor volt. Ma már azt láthatjuk,

hogy mindenki megakarja védeni a külső határokat és megállítani az illegális bevándorlást legalábbis szavakban.

Brüsszellel azért folyik még mindig a harc, mert a gyakorlatban ezek sajnos nem valósulnak meg, migránskártyák finanszírozása azonban igen – említette példaként Kövér. Hajóval, Afrikából még mindig tömegek érkeznének, ha Olaszország és Málta nem makacsolja meg magát, ahogyan a szárazföldi útvonalon is, ha Magyarország nem zárja le a déli határt, ahogyan azt később más balkáni országok is megtették. A mostani, hétpontos program arról szól, hogy mit kell csinálni a választás után.

A tét az, hogy a sürgős feladatokat, aminek az élén a bevándorlás áll megtudjuk-e oldani

– hangsúlyozta a házelnök, hozzátéve:

ha nem az illegális bevándorlást ellenzők kerülnek főlénybe jönnek újra a bevándorláspárti javaslatok példaként említve a kötelező kvótát, ami úgy szüntetné meg az illegális migrációt, hogy legálissá tenné azt.

A Fidesz megtartotta identitását a Néppártban

Kövér László emlékeztetett, 2000-ben a volt német kancellár, Helmut Kohl meghívására léptek be a Néppártba és másokkal ellentétben ők megtartották identitásukat. Megjegyzi, hogy az 1998 után kormányzati szinten megvalósított kereszténydemokrata politikájuk miatt fogadták be őket.

Manfred Weberről, az Európai Bizottság csúcsjelöltjéről, aki szerinte korábban a Fidesz oldalán állt, de a Sargentini- jelentés óta úgy tűnik ez megváltozott, Kövér azt mondta:

Csak az tud áruló lenni, aki valaha is kötődött ahhoz, amit dicstelenül elhagy. Az európai politikusok legtöbbjének magatartásában azonban én minimális értéktartalmat sem vélek felfedezni.

Németországnak fontos, hogy az uniós intézmények kulcspozícióit kézben tartsa, a CSU-nak meg az, hogy ez a befolyás rajta keresztül valósuljon meg – mondta házelnök hozzátéve, hogy Webernek meg az a fontos, hogy "legyen valaki".

Ha kirekesztenek nem kell velünk vitatkozni

Brüsszelből olyan visszhangok érkeznek, hogy Orbán Viktor szét akarja verni Európát. Kövér szerint a legtöbb Nyugat-Európai államban úgy alakították ki a sajtót, hogy már mindegy, hogy liberálisnak, baloldalinak vagy konzervatívnak nevezi magát egy sajtóorgánum

csak egyfajta vélemény, világértelmezés juthat el az emberekhez.

A nyelvet is egyfajta fegyverként használják Magyarországgal és mindenkivel szemben, aki kimondja: Európa az európaiaké, Olaszország az olaszoké, Magyarország meg a magyaroké. Kövér hangsúlyozta, hogy mindenkit szívesen fogadunk, aki valóban az életét mentbe érkezik hozzánk és nem azért, hogy tovább utazzon a gáláns német szociális juttatások reményében, mert munka nélkül abból szeretne megélni.

Azokat is támadják, akik azt állítják meg kell őrizni a keresztény értékeket

– mondta hozzátéve: hogy ezzel a legtöbb európai ember egyetért. Kövér szerint azért kell a fejükre a rasszista, iszlámfób, homofób és egyéb bélyegeket sütni, mert így nem kell velük vitatkozni. Ha kirekesztenek, nem kell meghallani az érveinket sem, egyszerűbb populizmust, diktatúrát meg demagógiát kiáltani –hangsúlyozta.

A május 26-i voksolás, ha nem is vet véget a jelenleg zajló folyamatoknak, de reméljük, legalább végre legitimitást nyer a józanság szava is azoknál a tárgyalóasztaloknál, amelyeknél eldől, mit akarunk Európából csinálni.

Az ellenzék nem a magyarok érdekeit képviseli

A magyar ellenzék szerint ugyan az EP választásnak nem a bevándorlásról kellene szólnia Kövér úgy véli, teljesen mindegy, hogy mit mondanak, az emberek nyolcvan százaléka az ellenkezőjét gondolja arról, amiről beszélnek. Így azt feltételezhetjük, hogy ezeket az ellenzéki pártokat és politikusokat egész egyszerűen kitartottként kezeli a globalista liberális politikai elit - mondta.

Tehát az ellenzékiek nem a szavazóik, hanem a megbízóik érdekében ténykednek.

A házelnök az ellenzék taktikáját abban látja: hogy mindig vannak szép számmal olyanok egy társadalomban, akik nem magukat, hanem a politikát teszik felelőssé a saját rossz közérzetükért, akik semmilyen értékrend kötöttségeit nem tűrik szívesen, vagy akik akár joggal érezhetik úgy, hogy az ő érdekeik háttérbe szorultak. Ezekből össze lehet gyúrni egy valamekkora bázist, meg lehet próbálni hiszterizálni őket, folyamatos háborúvá alakítva a politikát.

Csakhogy gyűlöletből nem lehet építkezni.

A családvédelmi akciótervről

A magyar kormány jól teszik, hogy megpróbálja elhárítani az anyag akadályokat a gyermekvállalás elől, noha világos, hogy csak anyagi erőforrásokkal nem lehet tartós demográfiai fordulatot hozni. Kövér László emlékeztetett, hogy 2010 előtt az első gyerek születése a szegénységi küszöb alá való borulást is magával hozta a fiatal családot alapítok életében. Továbbá hangsúlyozta

a kormány gáláns támogatási csomagja azonban csupán előfeltétele egy értékrendbeli változásnak,

amely nélkül nincs magyar jövő, és amelynek eléréséhez a politika mellett az oktatási rendszer, a média, az egyházaink és a véleményformáló, mintaadó értelmiség együttes erőfeszítései is kellenek. A feladat óriási, a körülmények ellenünk szólnak, de nincs más, emberhez méltó választás.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések