A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Kárpátalja támogatására rendeztek gálaműsort a Duna Palotában

Szeretünk Kárpátalja IV. címmel rendeztek jótékonysági gálaműsort pénteken a budapesti Duna Palotában.
Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége beszédében kiemelte, hogy az est a rahói és a gyertyánligeti Magyar Ház jövőjét kívánja könnyebbé tenni Kárpátalján.

"Olyan helyen, ahol a magyarság már Trianon idején is kisebbségben és szórványban élt" - emlékeztetett, hozzátéve: a Felső-Tisza vidékén a magyar közösség ma is létezik, köszönhetően az elszánt magyar pedagógusoknak, a gyermekek szüleinek, akik iskolaválasztásukkal hitet tettek a nemzethez tartozás mellett, valamint mindazoknak, akik képesek voltak összeszedni a túléléshez szükséges erőforrásaikat Kárpátalja hátsó szegletében.

A köztársasági elnök felesége felhívta a figyelmet arra is, hogy a megmaradásért való küzdelemben nagy szerepet vállaltak a történelmi egyházak, amelyek a szociális segítségnyújtáson túl magyar óvodákat és iskolákat építettek, működtettek akkor és ma is.

"Közös felelősségünk, hogy az itt élő magyarok még évszázadokig magyarul beszéljenek, magyarul gondolkodjanak" - hangsúlyozta Herczegh Anita.

"A mai este a jóakaratról szól, arról, hogy készek vagyunk összefogni és támogatni nemzettársainkat" - mutatott rá a Duna Palota igazgatója. Bíró Ildikó hozzátette: a Magyar Házak képviselői azon munkálkodnak, hogy az intézmények a magyar önazonosság megélését, megnyilvánulását jelentsék, hogy a keresztény nemzeti értékek fennmaradjanak, továbbéljenek és élményt nyújtsanak.

A rendezvényen fellépett mások mellett Benkő Péter, Császár Angela, Szolnoki Tibor, Sáfár Mónika és Zsadon Andrea színművészek, Hegedűs Valér zongoraművész, Számadó Gabriella operaénekes, a monoki gyermekkórus, a Szent István király Szakgimnázium Szimfonikus Zenekara.

A gálaműsor bevételének két kedvezményezettje a kárpátaljai magyar közösség és a Felső-Tisza-vidék szórványmagyarság megmaradását szolgáló rahói és gyertyánligeti Magyar Ház. 

Az első kárpátaljai Magyar Ház a magyar kormány 80 millió forintnyi támogatásával épült Rahón. Az 500 négyzetméteres közösségi létesítményben konferenciatermet, számítógéppel felszerelt osztálytermeket, irodahelyiségeket és szolgálati lakásokat alakítottak ki. Az intézmény minden korosztály számára nyitva áll, a 90-100 ember befogadására alkalmas közösségi terem regionális és megyei szintű rendezvényeknek ad otthont, egy nagyobb méretű, számítógépekkel felszerelt helyiségben pedig vasárnapi iskolát alakítottak ki.

A gálaműsor fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, Schmittné Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornász és Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések