...

Kanyarban előzött Debrecen és Létavértes között, súlyos baleset lett belőle

A 65 éves férfi Létavértes külterületén okozott súlyos balesetet. A rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.
Egy hosszúpályi férfi 2018. december 11-én 19 óra körül az általa vezetett gépkocsival közlekedett a 4814-es számú úton, Létavértes és Debrecen között.

A sofőr egy kanyarban egy másik autó előzésébe kezdett, miközben későn észlelte a szemből érkező Opelt. A Daewoo vezetője próbált visszatérni a jobb oldali forgalmi sávba, azonban már nem tudott és összeütközött a szabályosan közlekedő járművel. A balesetben a 65 éves férfi és az Opel utasa súlyos sérüléseket szenvedett.
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Daewoo sofőrjével szemben, aki elismerte a felelősségét a beleset okozásáért.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.

0 Megjegyzések

Hirdetés