Hirdessen itt

Helyettes államtitkár: az agrárium kulcsa az ifjúság kezében van

Az agrárium kulcsa az ifjúság kezében van - mondta az Agrárminisztérium agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Debrecenben. 
Bagdán Boglárka, a 34. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) agrártudományi szekciójának a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán tartott záróünnepségén örömmel nyugtázta, hogy a mintegy 300 hallgató között a hazaiak mellett Erdélyből, a Felvidékről és a Délvidékről érkezett diákok is részt vettek a tudományos munkában, most első alkalommal középiskolások is bekapcsolódtak az agrárszekcióba.

A helyettes államtitkár méltatta a tanácskozásnak otthont adó, 150 éves múltra visszatekintő debreceni agrártudományi kar munkáját, amely "felkészült a 21. századi kihívásokra, és e tevékenységben számíthat az agrártárca támogatására".

"A kormánynak az agrártárca mindig segédkezet nyújt abban, hogy a kellő feltételeket biztosítsa az innovatív kezdeményezések számára" - hangsúlyozta, hozzáfűzve, "a nemzeti kabinet a magyar agrárium fontos részeként tekint az oktatásra, a tudományos háttérmunkára".

Bagdán Boglárka úgy fogalmazott: a tudományos diákköri mozgalom "a tehetséges, fiatal Kárpát-medencei magyarság, valamint a felnőtt tudós nemzedék találkozója, amely felhívja a társadalom figyelmét a tudomány és a tehetséggondozás jelentőségére".

"Ösztönözni kell a fiatalokat a mezőgazdaságban, az agrártudományokban való szerepvállalásra, ez szükséges a vidéki életforma fenntartásához, az elvándorlás megállításához" - mutatott rá az agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár, leszögezve: "az agrárium kulcsa az ifjúság kezében van".

Csernoch László, a DE rektorhelyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövő agrárszakembereinek globális kihívásokkal kell szembenézniük, ilyen a klímaváltozás, a túlnépesedés, az egészséges ivóvíz és élelmiszerek biztosításának kérdése.

Bács Zoltán, a DE kancellárja a tudományos diákköri mozgalomnak az utánpótlásképzésben betöltött fontos szerepét hangsúlyozta. 

Németh Tamás akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) agrártudományi osztályának vezetője kiemelte: nagy hiány van képzett szakemberekből az oktatásban, a kutatásban és a gyakorlatban egyaránt. Szerinte a jövő szakembereinek alkalmazkodniuk kell a változásokhoz az agrárium területén is: példakánt említette azt a tényt, hogy az elmúlt 30 évben Magyarországon "egymillió hektár föld elveszett", más, nem mezőgazdasági célokra használják. 

Pénzes Béla, az OTDK agrártudományi szakmai bizottságának elnöke elmondta: Debrecen hatodik alkalommal adott otthont az agrárszekciónak, ahol 27 tagozatban 287 dolgozat született. Mind a 27 tagozatban első, második és harmadik díjat adtak ki a legsikeresebb munkák elismerésére, ezen túlmenően 50 különdíjat is kiosztottak - ismertette.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések