Hirdessen itt

Filmes, zenei, kiállítási és reklámplakátokat bocsájtanak árverésre Budapesten

Több mint 200 tételben filmes, zenei, kiállítási és reklámplakátokat bocsájtanak árverésre Falra fel! címmel pénteken a budapesti Kortárs Építészeti Központban.
A Múzeum Antikvárium, a Plakátfiú és a Gallery 567 szervezésében megvalósuló árverés válogatásban jelentős számban szerepelnek neves grafikusok és kiemelkedő illusztrátorok alkotásai, mint például a Só-Ky páros, Benkő Sándor, Jaschik Álmos, Bálint Endre, Káldor László, Varga Győző, Orosz István és Görög Lajos - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

A licitálásra szánt anyagok között megtalálható Luis Bunuel A vágy titokzatos tárgya című művészfilmjének a plakátja. Árverésre bocsátják A halászkirály legendája, a Sörgyári capriccio, az Apokalipszis most, Az én XX. századom, a Volt egyszer egy Amerika, a Cinema Paradiso, Az utolsó tangó Párizsban, a Szédülés, vagy a ritkaságszámba menő Jeles András film, A kis Valentino plakátját is. 

Az akció és rettegés szekcióban az érdeklődők licitálhatnak a Vissza a jövőbe, A Birodalom visszavág, a Mad Max 3, A pusztító, a Nikita, a Pokolfajzat, a Negyedik fázis, a Halálcsapda, a Szédülés és a Hetedik című filmek posztereire. A magyar filmek közül a Vérszerződés, Az alvilág professzora, a Rosszemberek, a Szegénylegények és a Dögkeselyű című alkotások plakátjai várják az érdeklődőket. 

A gyerekfilmek közül a japán Vadhattyúk, A szél harcosai, és a Szél támad poszterei cserélhetnek gazdát, de árverésre kerül a Kölyökbanda, az E.T., a Vuk, a Riki-tivi tévi, a Tintin, a Vidámpark és a Cirkuszrevü plakátjait is.

Propaganda és kiállítási plakátok, valamint szocreál tételek is szerepelnek az idei anyagban úgy mint a Márka üdítő vagy a nyaralásokat szervező IBUSZ falragaszai, de A Magyar Dolgozók Pártja II. Kongresszusáról, a Földművesszövetkezet gyűléséről, valamint az 1955-ös Nemzetközi Szövetkezeti Napról készült poszterek is új gazdára várnak.

A gyűjtők figyelmébe ajánlják a szervezők a korai Dreher reklámot, az Orion litografált hőpalackját, a Belügyminisztérium Légoltalmi Parancsnoksága által rendelt Világító feliratok reklámját, Vogel Eric jelmeztervét, és Bíró Mihály nyomdájának ismertető plakátját is.

Mindezek mellett újdonságként szerepel az aukción a magyar fotóművészet kiemelkedő alakjainak, Gebhardt Györgynek, Menesdorfer Lajosnak és Magyar Alfrédnak néhány eredeti fotója is.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések