Hirdessen itt

Csökken a horvát államháztartási hiány és a GDP-arányos államadóság

Horvátország 758 millió kuna (32,2 milliárd forint), azaz 0,2 százalékos GDP-arányos államháztartási többlettel zárta a tavalyi évet. Az államadóság a GDP 74,6 százalékára csökkent, 2012 óta a legalacsonyabb szintre - közölte a horvát statisztikai hivatal (DZS) kedden.
Horvátország második éve zárt többlettel, ugyanakkor kevesebbel, mint 2017-ben, amikor 0,8 százalékos volt a GDP-arányos államháztartási többlet. 2016-ban még 1 százalékos, 2015-ben pedig jóval magasabb, 3,2 százalékos volt az államháztartási hiány. 

A jelentés szerint az államadóság tavaly a GDP 74,6 százalékára csökkent, míg 2017-ben 77,8 százalékon, 2016-ban 80,5 százalékon, 2015-ben 83,7 százalékon állt az államadósság. A 2018-as a legalacsonyabb arány 2012 óta, amikor a GDP 69,4 százalékán állt az államadósság. 

A horvát hazai össztermék (GDP) tavaly 2,7 százalékkal nőtt. A horvát kormány nemrég 2,9 százalékról 2,5 százalékra rontotta az idei gazdasági növekedési előrejelzését. Az IMF által közzétett legújabb előrejelzésben az szerepel, hogy a horvát gazdaság idén 2,6 százalékkal, jövőre 2,5 százalékkal bővül.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések