Hirdessen itt

Bukarest cáfolja, hogy félmillió pakisztáni vendégmunkás befogadását tervezi

Közleményben cáfolta a bukaresti külügyminisztérium csütörtökön azokat a sajtóhíreket, melyek szerint Románia félmillió pakisztáni vendégmunkás befogadásával próbálná enyhíteni az országban kialakult krónikus munkaerőhiányt.
A román külügyi közlemény szerint Szajid Zulfi Buhari, a Pakisztáni Iszlám Köztársaság diaszpóráért és emberi erőforrásokért felelős miniszteri rangú kormánytanácsosa szerdán udvariassági látogatáson fogadta Niculaie Goia iszlámábádi román nagykövetet, akivel más témák mellett valóban beszéltek arról, hogyan lehetne szervezett és törvényes keretek között pakisztáni munkaerővel pótolni a romániai munkaerő-deficitet, megbeszélésükön azonban nem állapodtak meg semmilyen erre vonatkozó kvótáról és akciótervről.

A kommüniké felidézi, hogy a bukaresti kormány határozata szerint Románia idén legtöbb 20 ezer, az Európai Unión kívülről érkező külföldinek ad munkavállalási engedélyt. A román nagykövet kérésére a találkozóról kiadott iszlámábádi kormányközleményt utólag pontosították - közölte a bukaresti külügyminisztérium.

A Profit.ro román gazdasági portál és több más hírforrás - az iszlámábádi kormányközlemény eredeti, immár elérhetetlen változata alapján - szerdán arról írt, hogy Románia 2020-ig félmillió pakisztáni szakképzett és szakképzetlen vendégmunkást fogad be az iszlámábádi helyi sajtó tájékoztatása szerint. A portál felidézi, hogy Románia 2017-ben ötezer, tavaly pedig tízezer EU-n kívülről érkezett vendégmunkást fogadott be.

A pakisztáni kormány kijavított sajtóközleménye is tartalmazza a román nagykövet azon állítását, miszerint Románia potenciálisan akár egymillió szakképzett és szakképzetlen munkást is be tudna fogadni a világ minden tájáról. Goia példaként azt hozta fel, hogy Románia 40 ezer pakisztáni gépkocsivezetőt tudna alkalmazni - írta a találkozóról a pakisztáni APP hírügynökség.

Az ország 2007-es európai uniós csatlakozása óta Románia több mint hárommillió állampolgára telepedett ki jobb megélhetést keresve nyugat-európai országokba.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések