Hirdessen itt

Agyonverte és kidobta az ablakon a zsidó orvosnőt egy migráns Párizsban, de megúszhatja a börtönt

Megúszhatja a börtönbüntetést a muszlim migráns, aki 2017-ben brutálisan agyonverte szomszédját, egy vallásos zsidó orvosnőt, majd kidobta a harmadik emeleti erkélyről. 
A nyomozást felügyelő bírók ugyanis addig gyártatták a pszichológusi szakvéleményeket, míg azt nem kapták, hogy a gyilkosság időpontjában nem volt beszámítható. A gyilkos Kobili Traoré ellen már 22-szer nyomoztak, négyszer ült börtönben, az aktákban semmi jele pszichiátriai betegségnek. Az, hogy Traoré elkerülheti a büntetést, hatalmas felháborodást váltott ki: a Le Figaróban 39 vezető értelmiségi, köztük Alain Finkielkraut és Pascal Bruckner nyílt levélben tiltakozott. 

2017 áprilisában brutális kegyetlenséggel ölt meg egy muszlim férfi egy 65 éves zsidó orvosnőt párizsi lakásában. Az antiszemita gyilkosságról Magyarországon először az Origo számolt be 2017 májusában.

A kegyetlen mészárlást a baloldali média és a balliberális értelmiség teljesen elhallgatta, ez ellen tiltakozva 17 vezető francia értelmiségi felhívást tett közzé a Le Figaróban. Akkor volt a francia elnökválasztás kampánya, és a bukott szocialista gazdasági miniszterből lett bevándorláspárti elnök (akkor még csak jelölt) Emmanuel Macron kampányába nem illett bele az antiszemita gyilkosság, az pedig végképp szóba sem jöhetett, hogy az elkövető muszlim volt és „Allahu Akbar”-t üvöltözött a gyilkosság közben.

Most újabb felhívás jelent meg a Le Figaróban, ezúttal már 39 ismert és elismert értelmiségi aláírásával. A gyilkos, Kobili Traoré ugyanis – úgy néz ki – megmenekülhet a felelősségre vonás elől. A felhívást aláírta többek között Alain Finkielkraut, a világhírű francia filozófus is, aki nemrégiben maga is antiszemita támadás áldozata lett. Rajta kívül Pascal Bruckner író, Georges Bensoussan történész, Élisabeth de Fontenay filozófus, Barbara Lefebvre esszéiíró, Sonia Mabrouk újságíró, Michel Onfray filozófus, Monette Vacquin és Jean-Pierre Winter pszichiáter is az aláírók közt van.

Kegyetlen gyilkosság, egyértelmű antiszemita indíték

A 27 éves Kobili Traoré 2017. április 3-ról 4-re virradó éjjel tört be orvos szomszédasszonyához, az erkélyen keresztül. A támadásról az egyik szomszéd hangfelvételt készített (segíteni nem mert, mert Traoré már ismert volt előttük kegyetlenségéről, és előtte őket is kínozta). A felvételen hallatszik, hogy a gyilkos többször is azt kiabálja, hogy „Allahu Akbar”, majd a Koránból üvöltözik részleteket. Miután brutálisan agyonverte a 65 éves orvosnőt, Sarah Halimit, kidobta a harmadik emeleti erkélyről.

Közben a szomszédok riasztására a rendőrség is megérkezett, de nem avatkoztak közbe. Azt mondták utólag, terrortámadásra gyanakodtak és erősítésre vártak. Az utcán várakozva hallották, hogy Traoré lekiabál az erkélyről, hogy vigyázzanak, mert „egy nő öngyilkos akar lenni”. Ezután a muszlim férfi ledobta a brutálisan összevert zsidó orvosnőt. Sarah Halimi halálát tüdővérzés, szívizomrepedés és agyhártyasérülés okozta, de ezen kívül még több mint 20 önmagában is életveszélyes sérülés volt a testén. A kegyetlen bűnöző szó szerint agyonverte. A gyilkosság után Kobili Traoré az ablakon kimászott, visszamászott saját lakásába, majd lefeküdt aludni.

Az ismert francia értelmiségiek felhívásukban kiemelik: Kobili Traoré 20 éven keresztül bántalmazta zsidó szomszédját, „sátánfajzatnak” szólította, és rendszeresen verte. Az asszony rengeteg rendőrségi bejelentést tett, de soha nem történt semmi. A nyomozás során a szomszédok egybehangzóan azt mondták, hogy Sarah Halimi és családja folyamatosan antiszemita támadásokat szenvedett Traorétól. A nyomozás során az is kiderült, hogy a gyilkosság előtt Traoré egy szalafista mecsetben imádkozott. A szalafizmus az iszlám egyik legszélsőségesebb irányzata: a szélsőséges zsidóellenességen és a radikális iszlámon alapszik.

Könnyen lehetséges azonban, hogy Kobili Traorét mégsem ítélik majd el, arra hivatkozva, hogy pillanatnyi elmezavar miatt gyilkolt. Az egész eljárás emellett is furcsa, hihetetlen összefüggésekre irányítja rá a figyelmet.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések