Hirdessen itt

A saját apját verte halálra egy Nógrád megyei férfi, majd elásta az udvaron

Tizennyolc év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság azt a 27 éves Nógrád megyei férfit, aki halálra verte az édesapját, majd házuk udvarában eltemette a holttestét. Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbeztek.
A férfi együtt lakott az édesapjával egy kis településen, ahol mindketten dolgoztak. Az együttélés nem volt zökkenőmentes, egyre többször veszekedtek lobbanékony természetük és mértéktelen alkoholfogyasztásuk miatt. 

Így volt ez 2017. június 1-jén is, amikor a házban ismét összevesztek, de ezúttal a fiú nem tudta megfékezni az indulatait: ököllel többször arcon, fejen és nyakon ütötte az édesapját, aki ennek következtében hanyatt esett a teraszon. Itt még tovább bántalmazta, majd amikor már nem adott életjeleket, a testét a házuk udvarán eltemette.

A nyomozók a későbbi házkutatás során lőfegyvereket és lőszereket is lefoglaltak, amelyekre nem volt engedélye a fiúnak. Emellett évekig több vadat is kilőtt, majd eltulajdonított, amivel pedig több mint négymillió forintos kárt okozott.

A férfit tizennyolc év fegyházbüntetésre ítélték a halmozott bűncselekmények miatt, ám mivel a védőjével együtt fellebbeztek, így másodfokon folytatódik az ügy.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések