A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A Klebelsberg Központ közleménye

MaTech2 - 2019 A Klebelsberg Központ  második alkalommal rendezte meg a Magyarországon működő középiskolák kreatív-digitális matematika versenyét, melynek szakmai együttműködő partnere idén is a Dunaújvárosi Egyetem (DUE) volt.
A 10-11-ik évfolyamos tanulók számára kiírt, háromfordulós megmérettetésen több, mint 400 csapat indult, akik közül a második forduló után 12 csapat jutott a hétfői budapesti döntőbe. 

A feladatok megoldása során e verseny a kreativitást, a digitális eszközhasználatot, a problémamegoldó gondolkodást és a csapatmunkát helyezte középpontba és a mobiltelefon, tablet vagy az internet nyújtotta lehetőségeket egyaránt fel lehetett használni a siker érdekében. A fél napos, látványos fordulatokat és sok izgalmat hordozó megmérettetés szoros végeredményt hozott: az első két helyen a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Iskola és Gimnázium, a harmadikon pedig a győri Révay Miklós Gimnázium és Kollégium diákjai végeztek, de minden résztvevő csapat nagyon komoly teljesítményt nyújtott, megnehezítve a zsűri feladatát. 

A tizenkét csapat által nyújtott magas színvonalú teljesítmény ismét bebizonyította, hogy a jelentős nemzetközi sikereket felmutató, hagyományosan magas színvonalú magyar matematikaoktatás, a hazai köznevelési intézményekben zajló szakmai munka méltán ad okot a pedagógusok és a szülők büszkeségére. A versenyt az OTP Bank Zrt. valamint MAX & FUTURE  és a Special Effects International Ltd. támogatta.

Klebelsberg Központ
Stratégiai és Kommunikációs Főosztály

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések