A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

60 kilométer sztrádát építettek Romániában. De mennyit ígértek?

Hatvan kilométerrel, 7,9 százalékkal bővült tavaly decemberre a romániai autópálya-hálózat a 2017-es év végéhez mérten.
A hivatalos statisztika szerint tavaly összesen 86 234 kilométer közút volt Romániában, amiből 17 740 kilométer (20,6 százalék) főút, 35 085 kilométer (40,7 százalék) megyei és 33 409 kilométer (38,7 százalék) községi út – írja a Krónika.

A főutak 34,9 százaléka (6194 kilométer) volt európai rangú út és mindössze 4,6 százalék (823 kilométer) autópálya.

2017 decemberében az akkori közlekedésügyi miniszter, Felix Stroe úgy nyilatkozott: 156 kilométerrel fog bővülni 2018-ban az autópálya-hálózat.

2018. december elején Darius Vâlcov, Viorica Dăncilă kormányfő gazdasági ügyekért felelős tanácsadója már ennek felét sem tudta megjósolni, ő akkor azt becsülte, hogy az év végéig még összejön 73 kilométer új sztráda.

Tíz nappal később Narcis Neaga, az országos közútkezelő vezetője azt mondta, 100 kilométer autópályát építettek az év folyamán, és ebből 60 kilométert lehet év végéig átadni a forgalomnak.

Viorica Dăncilă kormányfő bejelentette: amennyiben december 31-éig nem épül meg az ígért 100 kilométer sztráda, menesztik az országos közútkezelő vezetőjét, ám azóta is ő vezeti a szakhatóságot.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések