Hirdessen itt

50 százalékos feldolgozottság mellett is magabiztosan vezet Zelenszkij

Az ukrán elnökválasztás vasárnap megtartott második fordulójában leadott szavazatok 54,43 százalékának összeszámlálása után Volodimir Zelenszkij humorista-producer jelölt vezet 73,02 százalékkal, míg Petro Porosenko hivatalban lévő államfő 24,64 százalékon áll - tájékoztatott hétfőre virradóra a Központi Választási Bizottság (CVK) a honlapján.
A részeredmények szerint az országban egyedül a nyugat-ukrajnai Lviv megyében áll Porosenko az élen - ahol a voksok 63,9 százalékát szerezte meg, míg ellenfele 33,31 százalékot -, az összes többi megyében Zelenszkij vezet. Ezen kívül külföldön kapott a hivatalban lévő elnök több szavazatot (53,82 százalék), mint Zelenszkij (44,75 százalék). 

Jevhenyij Radcsenko, a Központi Választási Bizottság helyettes vezetője vasárnap éjjel tartott sajtótájékoztatóján eredményesnek minősítette az elnökválasztást. Kiemelte, hogy a második fordulóban ugyanúgy 62 százalék körüli volt a részvételi arány, mint az első fordulóban.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések