A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Viking figura szerepelhet egy dán városkában a jelzőlámpákon

A dániai Aarhus városában felmerült az elképzelés, hogy egyes kerületekben a megszokott lámpaemberke helyett az észak-európai ország történelmi őseinek, a vikingeknek a képei szabályozzák a járókelők forgalmát.
A viking lámpaemberkével a város történelmi hagyományaira akarják felhívni a figyelmet – közölte Bünyamin Simsek technológiáért és környezetvédelemért felelős városi tanácsos Aarhus honlapján.

Számos utca a belvárosban ugyanazon a helyen fut, ahol a 10. században is, ami egyedülálló a dán városok között. Ezeken a történelmi helyszíneken állítanák fel az új jelzőlámpákat.

Simsek hangsúlyozta, míg más európai városokban semlegesneműségre törekednek a jelzőlámpáknál, addig Aarhusban a történelmiségre helyezik a hangsúlyt.

“Az elfeledett történeteket akarjuk elmesélni és Aarhust vikingek városaként bemutatni, hiszen azok vagyunk” – emelte ki Simsek.

Mint mondta, kis költségvetéssel turistáknak és helyi lakosoknak valódi többletélményt lehet teremteni ezzel.

Aarhus egyik szóvivője ugyanakkor hangsúlyozta: az ötletet előbb még a városi tanácsnak is jóvá kell hagynia.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések