Hirdessen itt

Már ötvenötezer tanár szerezte meg a pedagógus II. fokozatot

Sikeres a 2013-ban bevezetett pedagógus-életpálya, mivel már több mint 55 000 tanár lépett előre – minősítési eljárás során – pedagógus I. fokozatból pedagógus II. fokozatba – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek, hozzátéve: ez a tanároknak havi 30 ezer forint biztos fizetésemelkedést jelent, a diákoknak pedig felfrissített tudással oktató tanárokat.
Rétvári Bence közölte: a pedagógus-életpálya bevezetése óta több mint félszázezer tanár szerezte meg a mérföldkőnek számító pedagógus II. fokozatot. Ez azt jelenti – magyarázta -, hogy négy év alatt 55 ezer tanár fektetett energiát abba, hogy rendszerezze és megújítsa tudását, és így a gyerekeknek élvezhetőbb, hatékonyabb tanórákat tartson. A diákok ennek köszönhetően naprakész módszerekkel tanulhatnak, azaz egyre magasabb színvonalú oktatásban lehet részük.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a pedagógus II. fokozatot megszerző tanároknak magasabb fizetést biztosít az állam: a pedagógus I. fokozathoz képest átlagosan havi több mint 30 000 forinttal keresnek többet. Kiemelte: a kormány évente átlagosan több mint tízmilliárd forintot fordít arra, hogy elismerje a tanárok többletteljesítményét. Az előző évekhez képest 2020-tól a minősítésre jelentkezés is egyszerűsödik – tette hozzá az államtitkár.

Mindezek mellett immár csaknem 10 ezerre nőtt a mesterpedagógusok száma is – ismertette Rétvári Bence. A mesterpedagógusok nemcsak tanítanak saját iskolájukban, hanem pedagógiai segítséget nyújtanak a hátrányosabb helyzetű intézményekben, az élen járó iskolákat pedig további többletteljesítmény elérésében segítik.

Szólt arról is: a kormány számára elsődleges fontosságú, hogy a gyerekek minőségi, naprakész, élményalapú és korszerű tudást kaphassanak, a pedagógusok pedig anyagilag is megbecsülve érezzék magukat, ezért idén 606 milliárd forinttal fordítanak többet oktatásra, mint 2010-ben.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések