Hirdessen itt

Egyik vezetője szerint a belga CDH kilép az Európai Néppártból, ha a Fidesz bennmarad

Egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek a belga Humanista Demokratikus Centrum (CDH) vezetői, egyikük bejelentette, hogy kilépnek az Európai Néppártból (EPP), amennyiben nem zárják ki a Fideszt a március 20-i politikai közgyűlésen - írta a helyi sajtó kedden.
A vallon konzervatív párt egyike a Fidesz kizárását kezdeményező tizenkét nemzeti tagpártnak.

Joelle Milquet, a CDH brüsszeli listavezetője leszögezte, hogy ki fognak lépni az EPP-ből, ha a magyar kormánypárt továbbra is bennmaradhat.

Ezzel szemben Benoit Lutgen európai parlamenti listavezető úgy nyilatkozott, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek kell távoznia, s nem a CDH-nak, mert a Fidesznek nem a jobbközép erőket összefogó Európai Néppártban van a helye, nekik viszont igen.

"Bár bizonyos országok már megfertőződtek, Orbán nem fogja beszennyezni az EPP egészét" - fogalmazott a Le Soir című napilap beszámolója szerint.

Maxime Prévot pártelnök pedig arról számolt be, hogy a CDH partnereivel és szövetségeseivel együtt harcolni fog a kizáratásért, nyomon követik a fejleményeket, a kilépés kérdése azonban egyelőre nincs napirenden.

Hétfőn Wouter Beke, az ugyancsak kizáráspárti flamand kereszténydemokraták (CD&V) elnöke azon véleményének adott hangot, hogy a Fidesz "eredetileg a szabadság és a polgárság pártja volt, mostanra viszont kemény jobboldali, ha nem egyenesen szélsőjobboldali erővé vált, márpedig a Brexit, a klímaváltozás és a biztonsági kihívások mellett építőkre van szükség, nem rombolókra".

Kilenc országból tizenkét EPP-tagpárt kezdeményezte eddig hivatalosan a Fidesz kizárását. Friss sajtónyilatkozatok szerint azonban hamarosan csatlakozik hozzájuk a legnagyobb ír kormánypárt, a jobbközép Fine Gael.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések