Hirdessen itt

Az Idai ciklon lehet az egyik legsúlyosabb vihar, amely lecsapott a déli féltekére

Az Idai ciklon lehet az egyik legsúlyosabb vihar, amely valaha lecsapott a déli féltekére: Mozambikban 1,7 millió, Malawiban pedig 920 ezer embert érinthet – közölték az ENSZ tisztviselői kedden.
A vihar áradásokat okozott, helyenként hat méter magasan állt a víz. Mindez “hihetetlen pusztítást” okozott – közölte a Világélelmezési Program (WFP) regionális vezetője, Lola Castro.

Mozambikban a Búzi-folyó kiöntött medréből, az árvizek következtében több száz ember halt meg. Fennáll a veszélye annak, hogy a következő néhány napban más folyók is kiöntenek, további áradásokat okozva.

A mozambiki hatóságok 84 halottról tudnak, de a ciklon halálos áldozatainak száma várhatóan tovább fog emelkedni az országban – közölte kedden egy Beirában működő segélyszervezet. A Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFCR) tisztviselője, Caroline Haga a Reuters hírügynökségnek elmondta: a vihar által érintett terület nagysága miatt arra számítanak, hogy jelentősen nőni fog a halálos áldozatok száma.

Az 530 ezer lakosú Beira a második legnagyobb város Mozambikban, a települést és környékét romba döntötte az Idai ciklon. Beirában több ezer lakóház semmisült meg, nincs áram és a kommunikációs hálózatok is jelentős károkat szenvedtek.

Filipe Nyusi mozambiki elnök szerint félő, hogy az Idai ciklon több mint ezer életet oltott ki.

Az IFCR hétfői tájékoztatása szerint az Idai ciklonnak eddig több mint 200 halálos áldozata van Mozambikban, Malawiban és Zimbabwében együttvéve.

A zimbabwei kormány legutóbbi közlése szerint az országban 98-ra emelkedett a természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma, több mint 200 embert pedig eltűntként tartanak nyilván.

Malawi kormányának tájékoztatása szerint a viharoknak legkevesebb 56 halálos áldozata és több száz sérültje van az országban.

Az Idai ciklon március 14-én este csapott le Mozambik középső részére, majd Zimbabwe és Malawi felé haladt tovább, ott is nagy pusztítást végezve.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések