Hirdessen itt

A kardszárnyú delfinek eddig ismeretlen faját fedezhették fel

A kardszárnyú delfinek egy eddig ismeretlen faját fedezhették fel Chile déli partjainál a kutatók.
Helyi halászok és turisták elmondásai, valamint különböző fényképes bizonyítékok alapján már évtizedek óta sejtik a többi orkától jelentősen eltérő külsejű, titokzatos faj létezését.

Egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoportnak idén januárban sikerült először megfigyelnie az eddig ismeretlen kardszárnyú delfinek csaknem két tucatnyi képviselőjét és jelenleg az egyik példánytól vett DNS-minta vizsgálatának eredményeire várnak, hogy megerősítsék az új faj felfedezésének tényét.

“Soha nem láttam még ehhez hasonló külsejű kardszárnyú delfint” – mondta Robert Pitman, az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) ökológusa, aki tagja volt annak a csapatnak, amely január 21-én észlelte az állatokat a Horn-fok szigetnél.

A kardszárnyú delfinekre jellemző szem körüli nagy fehér folt ezeken az orkákon olyan apró, hogy alig lehet észrevenni. A fejük valamivel gömbölyűbb és nem annyira sima, mint az eddig ismert kardszárnyú delfineknek. A hátúszójuk keskenyebb és hegyesebb. Testhosszuk 6-7,5 méter között mozog, vagyis valamivel kisebbek, mint az orkák többsége.

Valószínűleg döntően hallal és nem tengeri emlősökkel, többek között fókákkal táplálkoznak, ahogy a többi orka, a halászok ugyanis rendszeresen panaszkodnak amiatt, hogy lelopják a halat a horgászzsinórokról.

A déli féltekén a kardszárnyú delfineket mind egy fajba tartozónak tekintik és A-tól C típusig kategorizálják őket. A most észlelt példányokat D típusba (szubantarktikus kardszárnyú delfinek) sorolták. Pitman szerint mivel annyira különböznek tőlük, ezért valószínűleg nem is tudnak párosodni más kardszárnyú delfinekkel.

A kutatók 1955-ben hallottak először a különös külsejű tengeri emlősökről, amikor azok tömegesen vetődtek partra Új-Zélandon. A szakemberek eleinte úgy vélték, hogy a kardszárnyú delfinek egy speciális mutáción átesett családjáról lehet szó.

Pitman szerint a feltehetőleg az eddig ismeretlen fajba tartozó kardszárnyú delfineket azért nehéz észlelni, mert nagyon délen, a partoktól messze a élnek.

“A D-típusú kardszárnyú delfinek a bolygó legbarátságtalanabb vizeiben élnek, remek hely az elrejtőzésre” – jegyezte meg a szakember.

Michael McGowen, a washingtoni Smithsonian Intézet tengeri emlősökkel foglalkozó szakembere szerint ugyanakkor a genetikai adatok hiányában korai lenne még új fajról beszélni.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések