A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Horror! Így ásták ki a megölt szegedi nő holttestét

Markológéppel ásták ki annak a nőnek a holttestét, aki még 2018 júliusában tűnt el.
A beszerzett információk eredményeként felvetődött a gyanú, hogy az eltűnés hátterében életellenes cselekmény állhat, melynek feltételezett elkövetője az egykori barátnő – ismertetik az esetet a Police.hu oldalán.

A megalapozott gyanú szerint a két nő 2017 májusában veszett össze, melynek során a 44 éves asszony megfojtotta áldozatát. A holttestet a megölt nő házának udvarában ásta el egy ismerőse segítségével. Ezután csaknem egy évig élt az ingatlanban, miközben a nő családját különböző történetekkel nyugtatgatta a hollétével kapcsolatban.

Az egyenruhások kedden tartottak helyszíni szemlét a háznál, aminek a kertjében megtalálták az asszony holttestét.

A 44 éves szegedi nő ellen emberölés, míg társa, egy 45 éves férfi ellen bűnpártolás megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon. A nyomozók mindkettőjüket őrizetbe vették és az illetékes ügyészségen előterjesztés tettek letartóztatásuk indítványozására – írja a Police.hu.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések