Hirdessen itt

Tőzsde - Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai piacok

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok hétfőn, miután a csalódást keltő decemberi kínai külkereskedelmi adatok felszították a kínai gazdasági növekedés lassulása miatti aggodalmakat. 
Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 35 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 78 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 48 ponttal eshet a nyitásban. 

Az, hogy Kína exportja és importja egyaránt jelentősen csökkent decemberben, jóllehet elemzők emelkedésre számítottak, felerősíti azokat a félelmeket, hogy a kínai termékekre kivetett amerikai pótvámok kezdik kifejteni hatásukat az amúgy is lassuló növekedéssel szembesülő kínai gazdaságra.

A kínai kereslet visszaesését pedig az egész világ megérzi, kezdve azzal, hogy kevesebb iPhone-t és autókat adtak el, aminek következtében a múlt héten egy sor nagyvállalat tett közzé figyelmeztetést vagy jelentett be leépítést, kezdve az Apple amerikai információtechnológiai óriáscégtől a Jaguar Land Roverig, a legnagyobb brit autógyárig. 

Európában továbbra is a Brexit áll a figyelem központjában. Nagy-Britannia a tervek szerint márciusban lép ki az Európai Unióból, de a kiválást szabályozó megállapodást még mindig nem szavazta meg a brit parlament. A londoni alsóház kedd este szavaz a Brexit-megállapodásról, de egyelőre nincs meg a többség az EU-val elért 585 oldalas egyezség elfogadásához.

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin jelentősen csökkentek az indexek hétfőn. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 1,03 százalékkal 485,83 pontra esett. Tokióban hétfőn munkaszüneti nap miatt nem volt kereskedés.

A dél-koreai Kospi 0,53 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 pedig 0,02 százalékos veszteségben zárt. A sanghaji irányadó index 0,71 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 1,53 százalékos mínuszban állt a záráshoz közeledve. Ugyanekkor Szingapúrban 0,43 százalékos, Mumbaiban pedig 0,73 százalékos veszteséget mutatott a vezető tőzsdeindex. 

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. 

A márciusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,29 százalékos mínuszban, 59,70 dolláron, a februári szállítású WTI pedig 1,51 százalékos veszteségben, 50,81 dolláron forgott hétfő reggel az ázsiai kereskedésben.

Pénteken vegyesen zártak a főbb európai tőzsdeindexek. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,36 százalékkal, 6918,18 pontra, a frankfurti DAX-index 0,31 százalékkal, 10 887,46 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,51 százalékkal, 4781,34 pontra esett. A páneurópai mutatók közül viszont a Stoxx Europe 600 0,09 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,11 százalékkal nőtt, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 0,18 százalékkal esett.
(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések