A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Szíria: az amerikai-török tárgyalások a jövő héten folytatódnak

Az amerikai-török katonai tárgyalások a jövő héten folytatódnak - jelentette be John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó pénteken egy rádióinterjúban. 
A tárgyalásokon elsősorban a kurdokról és Szíriáról lesz szó - mondta Bolton. 

A nemzetbiztonsági tanácsadó úgy fogalmazott: Donald Trump elnök és Mike Pompeo külügyminiszter egyaránt tisztában van azzal, hogy Törökország elkötelezett abban, hogy ne okozzon kárt a kurdoknak, akik - Bolton szavai szerint - "együtt harcoltak velünk az Iszlám Állam terrorszervezet ellen". 

Bolton leszögezte: a megbeszéléseken az amerikai tárgyalópartnerek célja az, hogy biztosítékokat kapjanak a szíriai csapatkivonás megnyugtató lebonyolítására. "Reméljük, hogy mindkét fél számára elfogadható eredményekre jutunk" - hangoztatta. 

Hangsúlyozta azt is: Washington fontosnak tartja, hogy elejét vegyék a szíriai helyzet romlásának. 

John Bolton kedden Ankarában tárgyalt, előtte azonban Jeruzsálemben azt mondta, hogy Törökország Szíriában a kurdokat veszi célba. A török felet felháborította a kijelentés, Recep Tayyip Erdogan török elnök a legalávalóbb, legbecstelenebb és legrondább rágalomnak minősítette Bolton szavait. Bolton követelte, hogy Ankara vállaljon kötelezettséget Washington kurd szövetségeseinek a biztonságáért.
(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések