Hirdessen itt

NHL-t megjárt kanadai hokis igazolt Székesfehérvárra

Ty Wishart személyében az észak-amerikai jégkorong-bajnokságban (NHL) is szerepelt kanadai játékost szerződtetett az osztrák ligában (EBEL) érdekelt Fehérvár AV19.
A székesfehérvári együttes csütörtökön jelentette be a 193 centiméter magas, 101 kilogrammos hátvéd leigazolását.

A 30 éves hokis 26 NHL-mérkőzésen lépett jégre a Tampa Bay Lightning és a New York Islanders színeiben, ezeken a találkozókon egy gólt és öt asszisztot jegyzett. A legutóbbi idényt Besztercebányán töltötte, ahol bajnoki címet ünnepelhetett a Tipsport Ligában.

A Fehérvár közleménye idézte Wishartot, aki elmondta, jó hokisok szerepelnek az EBEL-ben. Kiemelte, az a célja, hogy a hatos számú mezt viselve segítsen a csapatnak a rájátszásba jutni. 

A Fehérvár a hetedik helyen áll a 12 csapatos EBEL-ben, hátránya két pont a hatodik Linz mögött, ez a pozíció már felsőházi tagságot ér a középszakaszban.
(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések