Hirdessen itt

Lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme decemberben az euróövezetben

Nyolchavi mélypontra lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme az euróövezetben decemberben.
Az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) csütörtökön kiadott az előzetessel megegyező végleges adatai szerint decemberben éves összehasonlításban 1,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak a 19 uniós országot tömörítő eurózónában, ami április óta a legkisebb mértékű emelkedés volt.

Novemberben még 1,9 százalékos, októberben pedig 2,2 százalékos inflációt mértek.

Az energiaárakat nem számolva 1,1 százalékkal emelkedtek éves szinten a fogyasztói árak, a gyakran változékony energia-, élelmiszer-, alkohol- és dohányárakat nem tartalmazó maginfláció pedig 1,0 százalékos volt. 

Az Európai Központi Bank elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az infláció középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon. Az azonban, hogy az inflációs ütem mérséklődik, miközben a gazdasági növekedés is lassul az euróövezetben, felerősítheti azokat a befektetői várakozásokat, hogy az euróövezeti jegybank mégsem lesz képes kamatemelést végrehajtani az idén.

A 28 tagú unióban az euróövezetnél valamivel gyorsabban, 1,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak decemberben az egy évvel korábbihoz képest, de lassult az ütem a novemberi 2,0 százalékról és az októberi 2,2 százalékról. 

Havi összevetésben az euróövezetben és az unió egészében is stagnáltak a fogyasztói árak. 

Tavaly decemberben a legalacsonyabb éves rátát Görögországban és Cipruson mérték, mindkét országban 0,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak. A legnagyobbat Észtországban (3,3 százalék), Romániában (3,0 százalék) és Magyarországon (2,8 százalék).
(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések