Hirdessen itt

Klimkin: nem szabad engedni, hogy Moszkva manipulációra használja fel a Kercsi-szoros német és francia megfigyelését

Nem szabad lehetőséget adni Moszkvának arra, hogy manipulációra használja fel a Kercsi-szoroson keresztüli hajózás német és francia szakértők általi megfigyelését - hangsúlyozta Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter péntek este Kijevben, Heiko Maas német külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján.
A nap folyamán kijevi látogatása előtt a német diplomácia vezetője Moszkvában tárgyalt. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter megbeszélésük után bejelentette: Vlagyimir Putyin orosz elnök beleegyezett abba, hogy német és francia szakértők ellenőrizzék a Kercsi-szorosban a hajózást a tavaly novemberi orosz-ukrán tengeri incidens után, amikor is az orosz parti őrség tüzet nyitott három kisebb ukrán hadihajóra. A hajók  tengerészeit fogságba ejtette, és tiltott határátlépés címén eljárást indított ellenük Oroszországban.

Az ukrán külügyminiszter példaként hozta fel,  hogy Moszkva megkísérelheti felhasználni a német és a francia megfigyelőket az általa önkényesen elcsatolt Krím félsziget megszállásának legalizálására. Ez Kijev számára elfogadhatatlan - jelentette ki.  Klimkin emlékeztetett arra, hogy ugyanerre tett a Kreml korábban kísérletet, amikor emberi jogi ügyek kivizsgálására nemzetközi szervezeteknek, illetve misszióknak a Krímbe küldéséről volt szó.

A német külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Oroszországnak biztosítania kell a hajók szabad közlekedését a Kercsi-szoroson keresztül. "Nagyon aggaszt bennünket a helyzet az Azovi-tengeren. Ma pontosan értésére adtam az orosz félnek mit várunk el tőle: a szabad áthaladás biztosítását a Kercsi-szoroson. Azt hallottuk, hogy ez megtörtént, de azt akarjuk, hogy ez hosszú távon legyen biztosítva. Az a válság, ami tavaly decemberben volt, nem ismétlődhet meg" - hangsúlyozta Maas.   

A német és az ukrán külügyminiszter abban állapodtak meg, hogy hamarosan a két ország szakértői részletesen megvitatják, milyen missziót képzelnek el a Kercsi-szoros megfigyelésére. "Ebben vannak politikai, jogi és technikai kérdések. Ha lesz egy közös elképzelésünk, akkor tovább tudunk dolgozni ezen az orosz féllel" - tette hozzá Klimkin.

Az ukrán tárcavezető megerősítette, hogy Kijev kész részt venni a normandiai formátumú, azaz Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország részvételével tartandó tárgyalásokon. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezeknek a találkozóknak az eredmények elérését kell célul kitűzniük, és olyan kérdéseket kell napirendre tűzniük, mint a Donyec-medencei biztonság, a szabad és biztonságos közlekedés a Kercsi-szorosban és az Azovi-tengeren, továbbá az ukrán foglyok és politikai elítéltek szabadon engedéséről. 

Klimkin köszönetet mondott német kollégájának, hogy az orosz féllel folytatott megbeszélésein felvetette az ukrán haditengerészek és politikai foglyok szabadon bocsátásának kérdését. 

Heiko Maas elmondta, hogy a német kormány az ukrán foglyok, köztük a Kercsi-szorosnál történt incidensben foglyul ejtett tengerészek szabadon engedését követeli. Hozzátette, hogy mostani moszkvai tárgyalásain közölte, hogy Németország teljességgel elfogadhatatlannak tartja az ukrán tengerészek letartóztatását, és követeli azonnali szabadon engedésüket. "Ugyanez vonatkozik más foglyokra is, mint például Oleh Szencov (ukrán filmrendezőre) is" - tette hozzá.  

Az Északi Áramlat-2 gázvezetékről szólva Maas kijelentette: Németország amellett van, hogy megmaradjon az Ukrajnán keresztüli gáztranzit is. Klimkin hangsúlyozta, hogy az európai szabályok alkalmazása a projekt megvalósításában az egyetlen módja az Ukrajna, az Európai Unió és Oroszország közötti konzultációk hatékonyakká és konstruktívakká tételének.
(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések