Hirdessen itt

Az EU védővámot vezet be kínai elektromos biciklik uniós behozatalára

Az Európai Unió védővámot vezet be a kínai gyártmányú elektromos kerékpárok uniós behozatalának megfékezésére, mivel a kínai gyártók tisztességtelen nyereségre tesznek szert, megkárosítva ezzel az európai gyártókat, és elárasztják a piacot - közölte az Európai Bizottság az unió hivatalos lapjában pénteken.
A szombattól érvényes korlátozás 18,8 és 79,3 százalék közötti mértékű  vámtarifát határoz meg, összhangban az Európai Bizottság javaslatával, amelyet uniós tagállamok decemberben szavaztak meg.

Mint közölték, a Kínából származó elektromos kerékpárok uniós behozatala 2014 és 2017 között mintegy megháromszorozódott. A piaci részesedésük 35 százalékra emelkedett, míg átlagáruk 11 százalékkal csökkent.

Az Európai Kerékpárgyártók Szövetsége (EBMA) üdvözölte az uniós bizottság lépését, amely tájékoztatásuk szerint több mint 90 ezer embert foglalkoztató 800 kis- és középvállalkozás érdekeit védi majd Európa-szerte.

Ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy a kínai elektromos kerékpárgyártók már korábban is éltek annak lehetőségével, hogy unión kívüli országokban átcsomagolták termékeiket, és ezeken az országokon keresztül juttatták el a bicikliket Európába.
(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések