A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A magyar kultúra napja - Változatos programok Győr-Moson-Sopron megyében

Kiállításokat, koncerteket, előadásokat, emlékesteket és filmvetítéseket is tartanak a magyar kultúra napja alkalmából Győr-Moson-Sopron megyében.
Győrben ezúttal is egy héten át minden nap lesznek programok. A Magyar kultúra hetének nyitányaként hétfőn a József Attila Művelődési Házban Generációk találkozása címmel nyílik kiállítás. A Győri Ipartestület művészeti-kézműves szakosztályának tárlata február 21-ig tekinthető meg. A Rómer-házban aznap vetítik az Egy nap című magyar játékfilmet, amelyet Szilágyi Zsófia rendezett. 

Január 22. és 27. között Winter Pop-Up elnevezéssel fiatal iparművészek és designerek mutatkoznak be a Nefelejcs közben, a Pinnyédi Művelődési házban pedig Czinka Pannától Kis Grófóig címmel a magyar cigányzene történetéről tart előadás Tóth Péter szociológus. 

Kedden, a magyar kultúra napján a városi ünnepséget 17 órától tartják a Richter teremben, ahol idén is átadják a Győr Művészetéért és a Győr Közművelődéséért díjakat. Az ünnepi műsorban fellép a Győri Filharmonikus Zenekar. 

Január 22. és 24. között három alkalommal játsszák a Győri Nemzeti Színházban a Két úr szolgája című komédiát. Január 23-án kortárs magyar költők megzenésített versit adják elő a Kisfaludy Károly Könyvtárban, másnap pedig a Generációk Házában Szülőhelyem, szülőföldem címmel nyílik kiállítás. 

Elsősorban selymek címmel látható Csurák Erzsébet festőművész önálló tárlata január 24-től a Magyar Ispitában, a kiállítás nyitónapján a Rómer-házban Horváth Kornél Kossuth-díjas ütőhangszeres és Lantos Zoltán hegedűművész ad koncertet. 

Január 25-én a Generációk Házában játszóházat tartanak, a Napóleon-házban a Rómer Múzeum által életre hívott Alkotó Rajztanárok Társaságának téli tárlata nyílik meg, a József Attila Művelődési Házban Rábaközi táncház várja az érdeklődőket, a Bezerédj-kastélyban Tálos Péter fotóművész képeiből nyílik kiállítás, a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban Rékasi Károly ad önálló estet Wass Albert emlékére, a Vaskakas Bábszínházban pedig Makrancos Kata Junior címmel kamaszoknak és felnőtteknek adnak elő egy komédiát. 

Január 26-án az Újvárosi esték keretében Dalok a Kispipából címmel Seress Rezső-emlékestet tartanak az Újvárosi Művelődési Házban, a Rómer-házban pedig a Cloud9+ ad koncertet. 

Január 27-én a Magyar kultúra hetének zárásaként a Vaskakas Bábszínházban adják elő a Jancsi és Juliskát, az Esterházy-palotában pedig Nádler István Soha nem szűnő című grafikai kiállításnak záró rendezvényét tartják. 

Sopronban január 21-én Csönd és dobogás címmel Pilinszky János-emlékestet tartanak nyolc órától a GYIK Rendezvényházban, másnap a Kaláka együttes 50 hét határon át címmel születésnapi koncertet ad 18 órától a Liszt Ferenc Kulturális Központban. 

A fertődi Esterházy-kastélyban január 20-ig tematikus tárlatvezetéseket tartanak. Január 19-én délután 2 és 5 óra között Színházi élet Eszterházán címmel családi délutánt rendeznek, a rendhagyó túra alatt egy időutazáson lehet részt venni, ahol egyebek mellett barokk ruhákban lehet fotózkodni, és meg lehet kóstolni Esterházy Miklós herceg teáját. 

A nagycenki Széchenyi-kastélyban január 19-én 10 és 13 óra között szakmai tárlatvezetést tartanak, 11 órától pedig Huiber Edit történész tart A Himnusz és Széchenyi címmel előadást.

A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések