Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Rendkívüli állapot Franciaországban: Macron szerint az erőszak elfogadhatatlan

Emmanuel Macron francia államfő hétfő esti televíziós beszédében jogosnak nevezte a francia kormány szociális és adópolitikája ellen negyedik hete tüntető sárgamellényesek elégedetlenségét, a vele járó erőszakot ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte, és jelezte tisztában van azzal, hogy egyes szavai sértőek lehettek a múltban.
A köztársasági elnök "gazdasági és szociális rendkívüli állapotot" hirdetett ki, és elmondta: az a célja, hogy Franciaországban ezentúl mindenki méltó módon élhessen meg a munkájából. 

Emmanuel Macron konkrét intézkedéseket is bejelentett a tüntetők anyagi terheinek enyhítésére: a minimálbér január 1-jétől 100 euróval emelkedik, ami az infláción felül mintegy 10 százalékos emelést jelent. 

A 2 ezer eurónál alacsonyabb összegű nyugdíjak után ezentúl nem kell járulékot fizetni, a túlórapénzek pedig adó- és járulékmentesek lesznek a jövő évtől. Ez utóbbi, Nicolas Sarkozy államfő (2007-2012) által bevezetett intézkedést, az előző elnök, a szocialista Francois Hollande törölte el. Emmanuel Macron arra kérte a munkáltatókat, hogy minden munkavállalónak fizessenek év végi bónuszt, amely adó- és járulékmentes lesz.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések