Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Premier League: már a téli átigazolási időszakban erősíthet keretén a Liverpool

Ha a helyzet úgy alakul akkor új játékosokkal erősítheti meg keretét a tavalyi BL-döntős együttes, mondta Jürgen Klopp.
A német mester legutóbbi nyilatkozatában kijelentette, hogyha szükséges akkor már a télen is érkezhetnek új játékosok együttesébe. A klub jelenleg négy játékost is nélkülözni kényszerül, többek között két védőt is, így a tréner a több fronton való helytállás miatt változtatna átigazolási stratégiáján.
Nagyon elégedett vagyok azzal, amit eddig elértünk, de az ajtót mindig nyitva kell tartanunk arra az esetre, ha történne valami. Rengeteg mérkőzés vár még ránk, fontos, hogy alkalomadtán tudjunk reagálni a történésekre. Ezért figyeljük a piacot” – nyilatkozta Jürgen Klopp.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések