A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Nyolcmilliárd koronát költöttek tavaly a csehek könyvekre

Több mint nyolcmilliárd koronát (100,8 milliárd forintot) költöttek a csehek 2017-ben új könyvek vásárlására, ami 200 millió koronával (2520 millió forinttal) haladta meg az előző évi ilyen célra fordított kiadásokat - közölte honlapján a cseh könyvkiadók és könyvterjesztők szövetsége (SCKN).
A cseh könyvpiac forgalma tavaly 2,5 százalékkal emelkedett, míg 2016-ban még négy százalékkal. A könyvpiac növekedésének mérséklődése már harmadik éve tart.  

A kiadott könyvcímek száma ugyanakkor második éve csökken. Tavaly 4985 új könyvcím jelent meg, míg 2016-ban 5559. Csökkent a kiadott gyermekkönyvek száma is 2157-ről 1844-re.

Martin Vopenka, a szövetség elnöke szerint kiadott könyvek számának csökkenése rossz hírnek tekinthető, és elsősorban az egyetemi tankönyvek, jegyzetek, statisztikai kiadványok és módszertani útmutatók illegális másolásának következménye. Ezek a szakmai kiadványok teszik ki ugyanis a kiadott könyvek felét. Miután a modern másolási technika egyre inkább hozzáférhető, a diákok a számukra olcsóbb, bár törvénytelen megoldást választják.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések