Hirdessen itt

Marko Nikolic bizakodik: mindent megtesz a csodáért a Vidi

Marko Nikolic vezetőedző szerint a Vidi FC csütörtökön mindent megtesz majd a csodáért a Chelsea ellen a labdarúgó Európa-ligában.
A szerb tréner úgy vélte, az angol csapattal fontos és nagy meccset játszanak, amelyre játékosai úgy futhatnak ki, hogy esélyük van a továbbjutásra. Hozzátette, erre a szezon kezdetekor senki sem számított, ugyanakkor "a lehető legnehezebb ellenfél" ellen kellene csodát tenniük.

Nikolic kiemelte, az ősz folyamán labdarúgói sokszor csodát tettek, ezúttal a pontszerzés is az lenne. Megjegyezte, a játékosoknak plusz motivációt jelent, hogy sokan úgy vélik, semmi esélyük sincsen.

"A gólnélküli döntetlennel a meccs előtt nem lennék elégedett, de a találkozó után, ha minden jól alakul, akkor a világ legboldogabb embere leszek" - fogalmazott Nikolic, aki arról is beszélt, a csütörtöki és a Ferencváros elleni, vasárnapi rangadóra minden erőtartalékukat mozgósítják.

A székesfehérvári együttes válogatott kapusa, Kovácsik Ádám emlékeztetett arra, hogy az első, londoni mérkőzésen sérülés miatt a kispadon ült, csütörtökön viszont végre pályára léphet egyik kedvenc csapata ellen. Jelezte, ez is ugyanolyan futballmeccs lesz, mint a többi, jó hangulatban, nagy meccset játszhatnak.

Kérdésre közölte: az őszi menetelés mind fizikálisan, mind mentálisan "sokat kivett" belőlük, de a Chelsea elleni találkozón szerinte nem lesz problémájuk ezekkel.

A Vidi-Chelsea összecsapás csütörtökön 18.55-kor kezdődik a Groupama Arénában, a meccsre minden jegy elővételben elkelt. A teltházas találkozót a macedón Aleksandar Stavrev vezeti.

A Vidi abban az esetben juthat tovább a csoportból és kerülhet az egyenes kieséses szakaszba, ha több pontot szerez, mint a jelenleg második fehérorosz BATE Boriszov a görög PAOK vendégeként. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a magyar bajnok bravúrgyőzelemmel is kiesik, ha a fehéroroszok győznek Szalonikiben.

A csoportkörből magyar csapat még sohasem jutott tovább sem az Európa-ligában, sem a Bajnokok Ligájában. Legutóbb 15 évvel ezelőtt, a 2003/04-es szezonban "élte meg" a tavaszt az európai kupaporondon a Debreceni VSC, akkor még az El elődjében, az UEFA Kupában.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések