Folytatás készül a Négy esküvő és egy temetés című filmhez - írja a hirado.hu.
Tavaly óriási sikert aratott az Igazából szerelem című romantikus film folytatása, a Red Nose Day Actually, mely bár csupán egy negyed órás rövidfilm, a kedvenc szereplőinkről így is megtudhattuk, mi is történt velük az első rész óta.
A Red Nose Day adománygyűjtő nap alkalmából, mellyel hátrányos helyzetű gyerekeket támogatnak, most újabb sztárprodukció folytatása van készülőben, mégpedig a Négy esküvő és egy temetés. Az eredeti 1994-es bemutatója óta nem forgatott együtt Hugh Grant és Andie MacDowell, most, 25 évvel később azonban újra együtt, vagy éppen külön láthatjuk őket, ez majd csak a jövő márciusi premieren derül ki.
Az eredeti film alkotója, Richard Curtis írta ezúttal is forgatókönyvet, azt pedig már el is árulta a One Red Nose Day and a Wedding történetéről, hogy egy ötödik esküvőn játszódik majd, ahol persze semmi nem a tervek szerint alakul. További meglepetés, hogy a Hugh-n és Andie-n kívül az összes szereplő, így Kristin Scott Thomas, John Hannah, Rowan Atkinson, David Haig, Sophie Thompson, James Fleet, David Bower, Robin McCaffrey, Anna Chancellor, Rupert Vansittart, Simon Kunz, Sara Crowe és Timothy Walker is visszatér.
Grant karakterének húgát azonban nem láthatjuk majd a rövidfilmben, a Scarlettet alakító Charlotte Coleman ugyanis 2001-ben elhunyt.
A Négy esküvő és egy temetést anno röpke hat hét alatt forgatták le, a költsége pedig 3 millió font alatt volt. Sikere azonban világszerte elsöprő volt, összesen, 245.7 millió fontot hozott a stúdiónak, valamint Oscar-díjra is jelölték a Legjobb film és a Legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában.
0 Megjegyzések