A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Fiatal citerások találkozója Mezőtúron

Gyermek és ifjúsági citerazenekarok kelet-magyarországi találkozójával ünnepli 20. születésnapját december 8-án, szombaton a Mezőtúri Szivárvány Népzenei Egyesület. A túri város Kossuth iskolájának aulájában a Tiszántúlról - öt megyéből - kilenc együttes és kilenc szólista lép a közönség elé - közölte a Csider István, az egyesület titkára az MTI-vel.

Az NKA Népművészeti Kollégiuma és a mezőtúri önkormányzat által támogatott adventi programot azért hívták életre, hogy az általános, illetve művészeti iskolákban működő népzenei együttesek, szólisták szereplési lehetőséget kapjanak. 

A tapasztalatok szerint számukra ugyanis többnyire csak a helyi rendezvények kínálnak egy-egy alkalmat a bemutatkozásra - tette hozzá. Csider István elmondta: a találkozón nem kell egymással versenyezni, alapvetően egymás megismerése, a művészeti vezetők részére pedig a szakmai eszmecsere a rendezvény célja. 

Ettől függetlenül, ha valamelyik előadó térségi, vagy országos minősítést kér, az is megoldható. Kezdeményezésüket az országos szakmai szervezet, a KÓTA, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége partnerként támogatja. 

A gyermek és ifjúsági citerások között - a 8-10 évestől a 20-22 évesig - általában 5-6 fős zenekarok váltják egymást a színpadon, de például a szentesiek tizennyolcan adják elő produkciójukat. A zenekarok és szólisták 15 órakor kezdődő műsorában szabadon választott számok, többnyire népzenei darabok csendülnek majd fel. A belépés díjtalan. 

A Mezőtúri Szivárvány Népzenei Egyesület 1998-ban alakult meg 34 magánszemély akaratából. Ma már az egyesület tagjainak száma hatvan felett van.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések