Breaking News

Hirdetés

Élvezetes, színvonalas döntőkkel zárult a bajnokság

Közönségszórakozató, többségében színvonalas mérkőzésekkel zárult az ökölvívók országos bajnoksága, melynek döntőiben javarészt az esélyesek diadalmaskodtak.
Balzsay Károly korábbi szövetségi kapitány tájékoztatása szerint kiemelkedő teljesítményt nyújtott az olimpiai ötödik, többszörös Európa-bajnoki érmes Harcsa Zoltán, aki a 75 kilogrammos fináléban a nagyon erős Isaac Oroyovwéval mérkőzött, s látványos, ugyanakkor taktikus boksszal, egyhangú pontozással szerezte meg a győzelmet és a bajnoki aranyat.

A jelenlegi kapitány édesapja kiemelte a tavalyi világbajnokságon Harcsa mellett szerepelt másik magyart is, a nehézsúlyú (91 kg) Hámori Ádámot. A nap talán legnagyobb meglepetését a 64 kilósok döntője hozta, amelyben kiváló csata végén Fodor Milán 3-2-es pontozással legyőzte a tavaly a világbajnokságon második körös Kovács Richárdot. Balzsay hozzátette, emellett az 52 kilósok között a Virbán-Szaka és a 69 kilogrammos Kozák-Vadász mérkőzés emelkedett ki, vagy hozott kiélezett, szoros csatát.

Az idei ob-n az első két napon a Halassy Olivér Sportcsarnokban zajlottak a küzdelmek, csütörtökön és pénteken viszont már a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban mérkőztek egymással a versenyzők.

Eredmények, döntők:

férfiak:
49 kg: Bernáth Attila (DVSC)-Szabó Erik (Kőbánya SE) 5-0
52 kg: Virbán Martin (UTE)-Szaka István (FTC) 3-2
56 kg: Csóka Nándor (M1 Fitness)-Bundovics István (Győri Gladiátor) 1. menetes leléptetés
60 kg: Gálos Roland (Baja)-Danyi Dániel (Egris Sportiskola) 5-0
64 kg: Fodor Milán (Vasas SC)-Kovács Richárd (NYVSC) 3-2
69 kg: Kozák László (Vasas SC)-Vadász András (Kőbánya SE) 5-0
75 kg: Harcsa Zoltán (Vasas SC)-Oroyovwe Isaac (Szeged) 5-0
81 kg: Lukácsy Bence (PVSK)-Tóth Ádám (DVSC) 3-2
91 kg: Hámori Ádám (Fit-Box)-Nagy Bence (DVSC) 4-1
+91 kg: Berki Károly (Kőbánya SE)-Lénárt Péter (Varkocs György BC) 4-0

nők:
48 kg: Tóth Szilvia (Hegyvidék HKAS)-Pap Zsófia (Vecsés) 5-0
51 kg: Berki Krisztina (UTE)-Herczeg Virág (Hell Fight Club) 5-0
54 kg: Szűcs Szabina (Vecsés)-Tiringer Enikő (Egri Sportiskola) 5-0
57 kg: Benke Sára (Vasas SC)-Nagy Angéla (DVSC) 5-0
60 kg: Pribojszki Kata (Gyevát SE)-Mezővári Kinga (Sárospataki TC) 5-0
64 kg: Oláh Eszter (Egri Sportiskola)-Villás Veronika (Vasas SC) 5-0
69 kg: Papp Nikolett (Kőbánya SC)-Budai Vivien (KSI) 3-2
75 kg: Nagy Tímea (DVSC)-Szatmári Petra (UTE) 5-0
+81 kg: Juhász Adrienn (Vecsés)-Fekete Bernadett (Baja) 1. menetben leléptetés

(MTI)

Nincsenek megjegyzések