Breaking News

Hirdetés

Előzetes hozzájárulását adta a KNEB a Vértanúk tere átépítéséhez

A Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság (KNEB) pénteki ülésén előzetes hozzájárulását adta a Vértanúk terének gyalogos prioritású átépítéséhez és ennek részeként a Nemzeti Vértanúk Emlékművének rekonstrukciójához, valamint ugyancsak előzetes hozzájárulását adta a Nagy Imre-emlékmű Jászai Mari téren történő felállításához.

A terveket előterjesztő Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program (SIP) Nonprofit Zrt. vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a Kossuth tér sikeres megújítása után a Nemzeti Vértanúk Emlékművének rekonstrukciójával a kiemelt nemzeti emlékhely teljes területén befejeződik a kommunista szoborrombolások okozta sebek begyógyítása.

A Vértanúk terének névadójaként egykor ott állt az 1919-es vörösterror több száz ártatlan áldozatának nevét megörökítő alkotás, amelyet 1945 szeptemberében ledöntöttek és eltüntettek. A korabeli fényképek, dokumentumok alapján hitelesen rekonstruált Nemzeti Vértanúk Emlékműve 2019-ben készül el. Az átépített Vértanúk tere a gyalogosoké lesz, az új forgalmi rend szerint - a tömegközlekedés járatainak kivételével - gépjárművek nem hajthatnak majd át a téren - közölte.

Wachsler Tamás hangsúlyozta, hogy a Nagy Imre-emlékmű sorsával kapcsolatos aggodalmak alaptalanok, mert az alkotást méltó helyen, a Jászai Mari tér déli, lipótvárosi területrészének geometriai középpontjában tervezik felállítani.

"A mai döntés után lehet megkezdeni a szükséges egyeztetést az alkotóval" - mondta. A szoborállítás keretében a jelenleg meglehetősen elhanyagolt állapotú tér teljesen megújulhat. Az elfogadott elképzelés szerint a szökőkút helyén, bazalt utcakövekkel kialakított térinstallációval övezett területen állhat majd a Nagy Imre-szoborkompozíció.

MTI

Nincsenek megjegyzések