Hirdessen itt

Elfogadta a szerb parlament a 2019-es költségvetést

Elfogadták a szerb országgyűlés képviselői pénteken a 2019. évi költségvetést, amely rekordalacsony, a bruttó hazai termék (GDP) 0,4 százalékát kitevő, 22,8 milliárd dináros (62,24 milliárd forint) hiánnyal számol.

A 250 fős törvényhozás 141 képviselőjének igen szavazatával jóváhagyott költségvetés szerint jövőre Szerbia bevétele 1246,2 milliárd dinár (3402,13 milliárd forint), kiadása 1269 milliárd dinár (3464,37 milliárd forint) lesz.

A költségvetés kialakításakor figyelembe vették, hogy 2019-ben a bruttó hazai termék várhatóan 3,5 százalékkal nő, míg az infláció 2,3 százalékos lesz. A célok között a közszférában dolgozók béreinek növelése, valamint a létszámstop meghosszabbítása is szerepel.

A tervezetet bírálta a szerbiai pénzügyi tanács, mert a testület szerint nem lesznek elég hatékonyak a gazdasági növekedés felgyorsítása érdekében tett lépések. További kritikaként fogalmazták meg, hogy a költségvetésből jelentős összeget szánnak a katonaság és a rendőrség felszerelésére, míg az infrastruktúra, az oktatás és az egészségügy fejlesztése háttérbe szorult.

A pénzügyi tanács pozitívnak értékelte, hogy a 2019-es költségvetési terv betartásával a GDP 54 százalékát kitevő államadósság 51,5 százalékra csökkenhet.

Az ellenzék egy része rosszallását fejezte ki, hogy nem tudott a parlamenti vitán felszólalni, és bírálni a költségvetést, ezért csütörtök estétől péntek reggelig a képviselőház épületében maradt. Az ellenzéki képviselők kétóránként tartottak "sajtótájékoztatót", és azt a közösségi médián keresztül élőben közvetítették.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések