Hirdessen itt

Az év kiemelkedő egészségügyi szakdolgozóit díjazta a kamara Budapesten

A 2018-as év kiemelkedő egészségügyi szakdolgozóit tüntette ki a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) országos szervezete Budapesten pénteken.

Az ünnepségen Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, a rendezvény fővédnöke azt mondta, a társadalom benyomása egy kórházról mindig attól függ, miként állnak helyt az ápolók, empátiával viseltetnek-e a betegek iránt. A magyarokra mindig jellemző volt, hogy megértették nemzettársaikat, a keresztényekre pedig, hogy a szeretet jegyében közeledtek egymáshoz, törődtek a rászorulókkal - tette hozzá.

A rendezvényen együttműködési megállapodást írt alá az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a MESZK. Kásler Miklós azt mondta, hogy a tárca szeretne és hajlandó együtt dolgozni a kamarával.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések