A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Az ellenzéki pártoknak "óriási a felelősségük" az erőszakért a tüntetéseken

Az ellenzéki pártoknak óriási a felelősségük abban, hogy néhány tüntető az erőszak alkalmazásától sem riad vissza, ugyanis az ellenzéki politikusok füstbombával dobálják a rendőröket, az ellenzék pedig legitim politikai eszköznek fogadja el az erőszakot - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Mandiner portálon hétfőn megjelent interjúban.
Gulyás Gergely azt mondta, az Országgyűlés szerdai ülésén az ellenzék magatartása törvénytelen, agresszív és erőszakos volt, néhányan pedig az utcán is úgy érezték, ha ellenzéki képviselőknek szabad így viselkedni, akkor nekik is lehet.

Kiemelte, sem a képviselők, sem az ellenzéki politikai aktivisták nem állhatnak a törvények fölött.

A Fidesz 2006-ban, "az államcsődhöz vezető szocialista hazugságkormányzás" idején is elítélte az erőszakot, és arra hívta fel a tüntetőket, hogy csak alkotmányos keretek között, békésen és jogszerűen gyakorolják a gyülekezési jogukat - hangsúlyozta.

A túlóratörvénnyel kapcsolatban azt mondta, a munkavállaló önkéntes beleegyezése nélkül a jelenlegi túlóraszám egyetlen órával sem nőhet. Bármilyen munkaidőkeretre vonatkozó eltérés csak a munkaadók és munkavállalók megállapodása esetén kollektív szerződésben rögzítettek szerint lehetséges. A túlórákat pedig havonta kell kifizetni - tudatta.

Az önkéntesség a jelenlegi munkaerő-piaci környezetben valóban szabad döntést jelent - emelte ki.

Kitért arra is: az önálló közigazgatási bíráskodás bevezetése az állami hatósági tevékenységgel szemben állít korlátokat, mert eddig az állami szervek közigazgatási határozataival szemben a polgároknak csak egyfokú jogorvoslati rendszer állt rendelkezésükre, 2020. januárjától kétfokú felülbírálatra lesz mód, tehát bővül az állami aktusokkal szembeni jogorvoslati lehetőség.

Az új bírák köztársasági elnöki kinevezését megelőző eljárásban a bírói önkormányzatoknak van döntő szerepe, ők terjesztik fel azt a három bírójelöltet, akik közül az igazságügyi miniszter egynek a kinevezésére javaslatot tesz. Ha pedig a miniszter eltér a bírók által javasolt sorrendtől, akkor írásbeli indoklási kötelezettsége van - ismertette.

A szavazás érvényességével kapcsolatban úgy vélekedett, sem a házszabály, sem az országgyűlési törvény nem írja elő, hogy az ülést kizárólag az elnöki pulpitusról lehet vezetni, és azt sem, hogy kártyával kell szavazni.

A kultúrharc kapcsán úgy fogalmazott, a polgári oldalon belüli kultúrharc kifejezetten káros, ezért reméli, még azelőtt véget ért, hogy elkezdődött volna.

Azzal kapcsolatban, hogy Nikola Gruevszki volt macedón kormányfő menedékjogával a magyar állam egyik szerve azt mondta ki, hogy Macedónia nem jogállam, úgy vélekedett, ha a menedékjog biztosítása más országok szuverenitásának megengedhetetlen sérelmét jelenti, akkor a világon senki sem kaphatna menekültstátuszt, és a menedékjogot a genfi egyezménnyel együtt örökre el kellene felejteni.

Szerinte amikor valaki menedékjogot kap egy országtól, az az egyedi esetben akár alappal, akár anélkül a származási országban fennálló üldöztetés hatóság általi megállapítását jelenti.

Amikor 2013-ban Amerika-barát grúz politikusok, Miheil Szaakasvili kormányának és állami vezetésének tagjai kaptak Magyarországon menedékjogot, akik ellen súlyos korrupciós ügyek miatt folytak büntetőeljárások, mindenki elfogadta, hogy az egy helyes, indokolt döntés volt - mondta, hozzátéve, nem lát különbséget a két eset között.

Gulyás Gergely a 2019-es EP-választásokon Manfred Weber néppárti jelöltet tartja a legalkalmasabbnak, annak ellenére is, hogy szerinte az elmúlt hónapokban meghozott döntései során saját ambícióit pártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) álláspontja elé helyezte.

Úgy véli, a jelenleg hivatalban lévő Európai Bizottságnál csak jobb jöhet.

Beszélt arról is, a Fidesznek a kampányában egyértelművé kell tennie, hogy mind a bevándorlás ügyében, mind általánosságban a párt képviselői tudják a leghatékonyabban képviselni a nemzeti érdekeket az európai intézményekben. A rájuk leadott szavazat a leghasznosabb az ország szempontjából - fogalmazott a minisztert.

Kitért arra is, jelenleg a Fidesz az Európai Néppárt legerősebb pártja. A majdnem félszáz tagpártból ők érték el a legjobb eredményt a legutóbbi EP-választáson. Szeretné, hogy ez a választásokat követően is így maradna, és bízik benne, hogy három Romániai Magyar Demokrata Szövetséges képviselő és legalább egy Magyar Közösség Pártos képviselő is bejuthat - tette hozzá.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések