Hirdessen itt

Varsóban tanúként meghallgatták Donald Tuskot egy súlyos pénzügyi botrányban

Hétórás meghallgatáson vett részt hétfőn Varsóban Donald Tusk volt lengyel kormányfő, az Európai Tanács jelenlegi elnöke, akit tanúként idézett meg a piramisjáték szervezésével gyanúsított Amber Gold gdanski befektető cég ügyét vizsgáló lengyel parlamenti bizottság.
Az Amber Gold 2009 óta működött, 6-16,5 százalékos évi kamattal járó befektetési szolgáltatásokat ajánlott, és mintegy 19 ezer ügyfél több mint 851 millió zloty (63,6 milliárd forint) értékű vagyonát kezelte. A cég 2012-ben csődöt jelentett, az ügyfelek többsége nem tudta visszaszerezni befektetését. Az Amber Gold tulajdonosai – egy büntetett előéletű férfi és felesége – a befektetésekből többek között az OLT Express fapados légitársaságot finanszírozták.

Az Amber Gold tulajdonosait hűtlen kezeléssel és pénzmosással vádolták meg, az ügyben 2016 óta bírósági per zajlik. A parlamenti bizottság ezzel párhuzamosan folytatja a szintén 2016-ban elindított vizsgálatát. A nyilvános, több tévécsatorna által közvetített meghallgatáson Tuskot mint egykori kormányfőt többek között arról faggatták, mikor szerzett tudomást arról, hogy az Amber Gold tevékenysége törvénybe ütközhet, és milyen intézkedéseket tett az ügyben.

A volt miniszterelnök azzal kapcsolatban is sok kérdést kapott, hogy fiát, Michal Tuskot az OLT Express légitársaság PR-tanácsadóként alkalmazta. A bizottság szakértői azokat a minisztériumi jelentéseket is idézték, melyek szerint az OLT Express működése mintegy 34 millió zlotyt (2,5 milliárd forint) kárt okozott az akkoriban a csőd szélén álló LOT lengyel állami légitársaságnak.

 A meghallgatást követő sajtóértekezleten Malgorzata Wassermann, a bizottság elnöke, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt parlamenti képviselője, felidézte az Amber Gold-botrány történetét. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy Tusk kormányfőként „megbukott a vizsgán”, a minisztériumok és a titkosszolgálatok felügyelőjeként nem akadályozta meg a cég törvénytelen tevékenységét.

Forrás: MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések