A kormány elé kerül szerdán a versenyképességről szóló javaslatcsomag, amelyet hétfőn fogadott el a Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT) - jelentette be Varga Mihály hétfőn Budapesten, a testület ülését követő sajtótájékoztatón.
A pénzügyminiszter jelezte: a program része a gazdaság jelenlegi helyzetének elemzése, illetve a részletes cselekvési terv az ország versenyképességének javítására.
Elmondta: a programcsomagba bekerültek a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a pénzügyi tárca versenyképességi javaslatai.
A pénzügyminiszter kiemelte: a tanács által elfogadott program hat fő területen tesz javaslatot konkrét lépésekre. Ezek között szerepel az adózás egyszerűsítése, az adóadminisztráció gyorsítása, a kismamák, az inaktívak és a közfoglalkoztatottak munkába állásának ösztönzése, a vállalatok üzleti környezetének minőségi javítása, az oktatásnak a gazdaság igényeihez igazítása.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a sajtótájékoztatón elmondta: a javaslatok elfogadása és megvalósítása jelentősen javítaná a kkv-k innovációs képességét, elérhető tenné, hogy 2020-ra a GDP-hez mérten 1,8 százalékra emelkedjenek a kutatás-fejlesztésre fordított kiadások.
(MTI)
0 Megjegyzések