Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Vádat emeltek egy nyolc évig bujkáló drogkereskedő ellen

Vádat emeltek egy külföldi férfi ellen, aki 2010-ben mintegy 15 kilogramm heroint hozott be Magyarországra, majd elmenekült - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.
Szabó Ferenc főügyész azt írta, a vádlott 2010 májusában egy kamionnal Gyulánál lépett be Magyarországra. Szigetszentmiklósnál egy parkolóban közvetlenül a társai autója mellé állt, és - miközben egyikük a járművek körül sétált - átrakott két, heroint tartalmazó táskát.

A közlemény szerint a vádlott két társát a rendőrök Vasad külterületén ellenőrizték, és megtalálták náluk a kábítószert. Emiatt 2013-ban kábítószerrel visszaélés bűntette miatt szabadságvesztésre ítélték őket.

A harmadik gyanúsított azonban elmenekült, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene, de csak idén márciusban, Azerbajdzsánban fogták el.

A letartóztatásban lévő férfi ellen a megyei főügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt vádat emelt, és fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések