Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Száz gyerekből csupán egy beszél németül egy berlini iskolában

Berlin egyik bevándorlónegyedének tanintézményeiben már alig vannak német diákok a beiratkozók között. Száz új diák közül egy beszél otthon németül.
Olyan nagyra nőtt a bevándorlók aránya Berlin Neukölln negyedében, hogy egyes iskolákban már szinte csak migrációs hátterű diákok iratkoznak be – derül ki a Bild riportjából.

Százból egy német

A legnagyobb példányszámú német napilap idézi Astrid-Sabine Bussét, a Schule an der Köllnischen Heide nevű iskola igazgatóját, aki szerint idén a 103 első osztályos diákja közül mindössze egy német szülők gyermeke – tehát olyan diák, aki a családjával németül beszél.

Két további tanintézményben pedig a 109 új diák közül mindössze kettőnek német az anya- és a „családnyelve”.

“Arabizálódtunk”

A Bild szerint a 300 ezer lakosú negyedből a magasabb keresetűek már elköltöztek, és csak a migrációs hátterű családok maradtak, amelyekben gyakran senki sem dolgozik. A szóban forgó tanintézményben a diákok hetven százalékának vannak nehézségei a német nyelvvel. Nekik a város 180 plusz nyelvórát fizet hetente, a nevelők és szociális munkások pedig minden családot meglátogatnak.

„Arabizálódtunk” – kommentálta a fejleményeket az igazgató. Mint mondta, a helyzet tarthatatlan, de nem akar panaszkodni, inkább megoldást szeretne találni.

Szerinte mélyen gyökerező problémákról van szó: sok gyereket például egyáltalán nem nevelnek otthon. Az új diákokat ő tanítja meg olyan apró, számukra addig ismeretlen dolgokra, mint hogy találkozáskor köszönni kell – írja a Bild.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések