Hirdessen itt

Súlyemelő-vb - Gyurta Dániel: iránymutató az IWF doppingellenes munkája

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) iránymutatónak tartja azt a határozott fellépést, amelyet a doppingellenes harcban az Aján Tamás vezette Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) végez - jelentette ki Gyurta Dániel, a NOB tagja.
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszóból lett sportdiplomata, akit két éve, a riói nyári játékokon választottak be nyolc esztendőre a NOB sportolói bizottságába, abból az alkalomból nyilatkozott az MTI-nek, hogy két napot a súlyemelő-világbajnokságnak otthont adó türkmén fővárosban töltött.

"Aján Tamás meghívására, a NOB képviseletében érkeztem Asgabatba, ahol három olyan versenyzőnek adtam át érmet, akik utóbb léptek előre olimpiai dobogóssá. Mégpedig olyanok helyére, akiknek a NOB által elrendelt ismételt vizsgálatokon a korábban levett doppingmintái pozitívnak bizonyultak." - modta Gyurta Dániel.

Hozzátette: a NOB iránymutatónak tartja azt a munkát, amit az IWF végez.

"A doppingellenes harcban kemény, határozott fellépés jellemzi a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséget, és a sportág elkerült abból a veszélyzónából, amiben volt. Még olyan hangok is hallatszottak, hogy kétségessé vált az ötkarikás játékokon való részvétele, most, 2018 végén pedig már arról beszélünk, hogy nincs erről szó" - fogalmazott a 29 éves sportdiplomata, aki kijelentette: egyértelműen a tiszta sportolók védelme az, amit a NOB célul tűzött ki, és ennek az egyik zászlóshajója az IWF. 

Jelezte, hogy a súlyemelő-vb-n tett látogatásáról jelentésben tájékoztatja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot.

"A kétnapos asgabati utamon engem ért impulzusokat írásban rögzítem, eljuttatom a NOB tagjainak, majd el is mondom, megosztom velük itt szerzett tapasztalataimat." - fogalmazott. 

Gyurta Dániel kitért rá, hogy az úszómedencén kívüli karrierjének eddigi két éve alatt rengeteg értékes tanácsot kapott a több évtizedes tapasztalattal rendelkező Aján Tamástól:

"Ha azt nézem, milyen múltja van, mit ért el, hogy ott tudott lenni a mai napig egy világszövetség élén, az ő részéről nem csak az a támogatás, hogy ide meghívott. Hanem, hogy ha van fél óra, vagy akár csak öt-tíz perc, amikor tudok vele beszélgetni, mindig tud olyat mondani, amiből én tanulok. Ilyen szempontból nagyon szerencsésnek vallhatom magam, hiszen olyan magyar emberek vannak körülöttem - ide értem Aján Tamás mellett Schmitt Pált is -, akik a világ sportdiplomáciájának meghatározó alakjai." - hangsúlyozta.  

A NOB-ban jelenleg három magyar sportdiplomata tevékenykedik, Aján Tamás tiszteletbeli, Schmitt Pál és Gyurta Dániel pedig rendes tag.

MTI

Megjegyzés küldése

1 Megjegyzések

Unknown üzenete…
Az élsportban olyan nem létezik, hogy "tiszta sportoló".