A kiesés elől menekülő Diósgyőr 3-2-re legyőzte a negyedik helyezett MTK-t a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának szombat esti mérkőzésén.
Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, amelynek az első negyedórájában a hazaiak játszottak fölényben, s ebben az időszakban egy öngólnak köszönhetően meg is szerezték a vezetést. Ezután aktívabb futballt mutatott be az MTK, de a szünet előtt egyenlítés helyett egy újabb diósgyőri gól következett, így a jó félidőt produkáló DVTK megnyugtató előnnyel vonulhatott az öltözőbe.
Fordulás után a fővárosi együttes nagy erőket mozgósított a gólszerzés érdekében, a diósgyőriek pedig megpróbáltak gyors ellentámadásokkal veszélyeztetni. A labda jóval többet volt az MTK-nál, a találkozó harmadik gólját aztán mégis a Diósgyőr szerezte meg, ezzel gyakorlatilag eldöntötte a három pont sorsát - igaz, a fővárosiaknak a hajrában még két gólra futotta az erejükből.
Diósgyőri VTK-MTK Budapest 3-2 (2-0)
Diósgyőr, 2070 néző, v: Erdős
DVTK: Bukrán - Sesztakov, Brkovic, Karan, Tamás M. - Márkvárt - Hasani, Juhar (Bárdos, a szünetben) - Tajti (Tóth, 88.) - Szabó B., Mihajlovic (Vernes, 72.)
MTK: Kicsak - Baki, Pintér, Balogh, Szelin - Vass - Gera, Kanta (Torghelle, a szünetben), Bognár (Kulcsár, 69.), Schäfer - Lencse (Farkas II B., 69.)
sárga lap: Bukrán (73.), illetve Gera (40.), Torghelle (77.)
gólszerzők: Balogh (13., öngól), Hasani (44.), Vernes (73.), illetve Farkas II B. (81.), Torghelle (95., 11-esből)
0 Megjegyzések