Hirdessen itt

Nagy István: jó kilátásai vannak a magyar exportáruknak Kínában

Jó kilátásai vannak a magyar exportáruknak Kínában, mert a kínai középosztály, amely Magyarországnak fontos vásárló lehet, évről évre milliós nagyságrendben gyarapszik - közölte az agrárminiszter csütörtökön a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában.
Nagy István azt mondta, Kína gazdasági fejlődése idén is tíz százalék körüli, a prémiumkategóriás termékekért pedig prémium árat is tudnak fizetni. Ezek a termékek azért is kelendőek, mert a kínaiak érzékenyek a presztízsre, ha valaki ilyet vásárol, az azt mutatja, hogy a felső-középkategóriába tartozik - magyarázta a miniszter. Az első Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE) nagy volt az érdeklődés például a borok, a libatoll, a sajtkészítmények, valamint az ásványvizek iránt. 

Kitért arra is, hogy a madárinfluenza elleni vétó feloldása elsősorban a vízi szárnyasokat érinti, de szeretné, ha a baromfiágazat egészére kiterjesztenék, és a sertéspestis miatt bevezetett vétót is visszavonnák, mert így még több termék exportjára nyílna lehetőség.

Nagy István arról is beszámolt, hogy egyre nagyobb az igény az online rendelésre, ezért a Cityshop vezetőjével a magyar termékek online áruházakban történő megjelenéséről egyeztetett. Nagy István Orbán Viktor miniszterelnök kíséretében utazott Kínába, hogy részt vegyen az első Kínai Nemzetközi Import Expón. A sanghaji expóra látogató magyar kormányzati delegáció tagja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések