Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

A debreceni buszpályaudvar közelében ütötte agyon az áldozatát

Emberölés bűntett miatt indult büntetőeljárás egy debreceni férfival szemben. A hajdú-bihari rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát – tájékoztatott a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. 
A járőrök 2018. január 23-án 1 óra körül Debrecenben, a buszpályaudvar közelében észrevettek egy földön fekvő férfit, aki alulöltözött és sérült volt, ezért mentőt hívtak hozzá – olvasható a police.hu-n. A mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították az 57 éves férfit, aki a szakszerű orvosi ellátás ellenére életét vesztette.

Mint a közleményből kiderül: a rendőrök az eset vizsgálata során beszerzett információk alapján megállapították, hogy a férfi bántalmazás következtében szenvedett sérülései vezettek a halálához, ezért a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított.

Az ügy felderítése során a nyomozók látókörébe került egy férfi, akit előállítottak a rendőrkapitányságra. A megalapozott gyanú szerint a 46 éves debreceni lakos volt az, aki 2018. január 22-én egy lakatlan házban egy fémcsővel többször megütötte, valamint megrúgta az áldozatot, akit eközben cipőjének és kabátjának levételére kényszerített, majd kihúzta a sértettet az udvarra, és otthagyta – áll a híradásban.

Mint írják, a bűncselekmény elkövetésekor a lakatlan házban tartózkodott egy másik férfi is, akit a gyanúsított szintén megvert.

A nyomozó hatóság R. Lászlót 2018. január 25-én bűnügyi őrizetbe vette és előterjesztést tett az előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság elrendelt.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság az emberölés bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések