A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Vásárhelyen volt koncert: be is szólt Márki-Zaynak a Kárpátia frontembere

Petrás János élesen kritizálta a polgármestert az együttes szombat esti vásárhelyi koncertjén. Az énekes szerint elképzelhető, hogy utoljára találkoztak a városban a rajongóikkal.
Szombat este koncertezett a vásárhelyi Hódtói Sportcsarnokban a Kárpátia. Mint ahogy a helyi sajtó írja, a koncert aktuálpolitikától sem volt mentes.

A nemzetirock-együttes énekese, Petrás János két dal között megemlítette, hogy talán utoljára zenélhettek a városban, ugyanis Szegedre már nem mehetnek a szocialista városvezetés miatt, és mivel a februárban megválasztott Márki-Zay Péter első útja a szegedi balliberális polgármesterhez, Botka Lászlóhoz vezetett, ezért könnyen lehet, hogy a jövőben Hódmezővásárhelyen sem számíthatnak szíves fogadtatásra. Érdemes megemlíteni, hogy Márki-Zay azóta is szoros politikai szövetséget ápol a szocialista Botkával.
LÁTSZIK, HOGY KI MILYEN ÉRTÉKRENDET KÉPVISEL”
– jelentette ki a frontember, hozzátéve, a mostani fellépést még tavaly, az előző városvezetés idején szervezték le.

A Kárpátia egyébként évek óta visszatér a városba, 2017-ben például augusztus 19-én adott nagykoncertet több ezer ember előtt a Szent István téren.

Forrás: 888.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések